A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
TANULMÁNYOK - BENKÖ László: Régi vásárhelyi mesterségek - Kemencerakók, kályhások
csutkával, gallyal tüzeltek, a füstöt a szabadkémény (pöndölykémény) vezette ki a pitarból. A zárt kémények lassú szaporodásával cserélődött le a padkatüzelő, a tisztábban és takarékosabban füthető rakott tűzhelyre. Takaréktűzhely elnevezése ebből ered. A rakott tűzhelyek Vásárhelyen az 1860-as évektől kezdenek elterjedni. Egy mázsa búzáért rakták meg a szép, téglából rakott tűzhelyet. A zárt kéménybe nem csak a rakott tűzhelyeket kötötték be, hanem a füstös kemencét is, ekkor épültek a kémény, konyha felöli falába a kaminajtók. Az így megtisztult pitart kezdték el lassan konyhának nevezni, az első házat (lakóhelyiséget) pedig tisztaszobának,12 A berakott tűzhelyeket erre szakosodott parasztemberek, idős falrakók, kőművesek készítették, de legtöbbször a gazda, vagy öregebb bérese is értett a megrakásához, javításához. A hordozható konyhai takaréktüzhelyek („sparhelt”) a huszadik század fordulóján jelennek meg, szélesebb körben csak az 1920-as évektől terjednek el. Az egyszerű felépítésű és külsejű csikótüzhelyet, fekete lemezborítású takaréktűzhelyet, jó néhány vásárhelyi kovács, lakatos, géplakatos is készített a huszadik század elejétől. Belsejüket helybeli kályhások bélelték ki sárba rakott cseréppel, később samott lappal. Vásárhelyen több vaskereskedés is foglalkozott takaréktüzhelyek forgalmazásával, amelyet német, osztrák, cseh területről hoztak be az országba. A 19. század második felétől számos magyarországi vasöntöde és lakatosüzem (Budapest, Salgótarján, Győr, Eger, Csetnek, Kalán, Munkács stb.) gyártott és forgalmazott kész tűzhelyeket, melyek öntöttvasból, vaslemez oldallal, zománcos vagy csempézett külsővel jelentek meg. A kemencehasználat lassú visszaszorulása A Tisza szabályozásával, a városkörüli nádasok, tavak, mocsarak kiszáradásával megfogyatkozott az egyik olcsó tüzelőanyag, a tüzelőnád. A vasút elérte Vásárhelyt is, olcsóbb és jobb tüzelöfát szállítottak Észak és Dél-Erdélyből. Ugyanígy vasúton került az Alföldre a viszonylag megfizethető árú dél-erdélyi és salgótarjáni szén. A szenet és a keményfát azonban a kemence fűtésére nem lehetett használni, erős gázképződése megrepeszthette a kemence falát. A fiatalok, akik elfoglalták nagyszüleik házait, sokszor felhagytak a régi kemence külső-belső tapasztásával, javítgatásával. Az 1890-es évektől sok háznál elbontották (kihányták) a régi szobai kemencét, helyére rakott (épített), tapasztott szögletes (szekrény kemence) kemence, vagy - a divatnak megfelelve - mázas cserépkályha került.13 A cserépkályhákat már erre szakosodott kismesterek, fazekasok, kőművesek, kéményseprők, majd az ezekből kifejlődött kályhások, kályhásmesterek rakták meg. Mindez a folyamat azonban lassan megy végbe [az 1930-as években készült felmérés szerint a város belterületén lévő 8.370 ház közül még kb. 2 ezerben volt meg a kemence14] és az 1950-es évek végéig elhúzódik. Ekkorra már csak nagyon kevés működő, azaz KISS Lajos 1958. 93. Uo. 92. KISS Lajos 1958. 91. 47
