A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
TANULMÁNYOK - BENKÖ László: Régi vásárhelyi mesterségek - Kemencerakók, kályhások
katlanokat. Kemencéiket pedig húsok, halak füstölésére is használhatóvá tették, a közeli szentes környéki leletek tanúsága szerint. Az avar hódítás idejéből (Kr.e. kb. 560-805) maradt fenn több, földbe vájt, tetővel fedett kültéri kemence, a mártély-szegfíídombi ásatásból. Az ovális alaprajzú (kb. 100x120 cm) kitapasztott és kiégetett falú kemence boltozatmagassága kb. 50- 60 cm lehetett. A kemence szája előtt egy mély kb.130 cm mélységű agyagos tapasztású gödör volt, amely valószínűleg nem hamu, hanem őrölt gabona tárolására szolgált. Ugyanezen kemence mellett kialakított másik vájatot, az Árpád korban is használták sütésre.3 A Hódmezővásárhelyen és környékén végzett honfoglalás-kori és Árpád-kori ásatások tanúsága szerint a nomád-állattartó telepeken, majd a letelepült magyarság falvaiban is feltűnnek a kerámia égető kemencék és a főzés-sütés helyei. Habár szabadtéri cserépbográcsban és beágyazott üstben készültek a magyarok ételei, lepénykenyér sütésére használták az alacsony (kb. 50-60 cm) kémény nélküli, gyorsan megrakható szabadtéri kemencét. A téliesített, félig lemélyített egyterű házaikban megtaláljuk az ősi, agyagrétegbe vájt, félig falba épített és belső térbe épített agyagkemencéket is.4 Az évszázadok, évezredek alatt, az Alföldön kialakult fűtőalkalmatosság, az elül fütös boglya alakú kemence (ahogyan az alföldi népi építészet más elemei is) készítése a helyi adottságokra, természet közeli építőanyagokra szorítkozott. A sár és az agyag, a nád, a szalma és kevés fa szolgáltak az építéshez, a természeti és gazdálkodási alapanyagok és melléktermékek pedig fűtőanyagként (nád, sás, rőzse, szalma, levél nélküli kukoricaszár [„ízik”], kukorica-, és napraforgótő, szárított trágya [„gané”], stb. A 19. század első harmadáig alacsonyabb belmagasságú (1,70-1,90 m) házak épültek a parasztság széles rétegében az egész Alföldön. Ezekben a kemence alacsonyabb (kb.1,60 m) és szélesebb (kb. 1,20 m) volt. A módosabb zsellérek, majd a szabad parasztság már nagyobb alapterületű és magasabb belmagasságú házakat épített és ehhez szélesebb és magasabb kemencékre volt szükség. Ekkor alakult ki a korábban használt füstös fűtésű boglyakemencéből a magasabbra épített, körte vagy korsó formájú (kívülfütős, kaminos, „lekalapolt”) vásárhelyi búbos kemence. Párhuzamosan alakult ki környékünkön a csonkakúp (lefordított virágcserép) alakú, szintén kalappal lezárt kemencefajta. Egyedi kemencék is épültek („bög- réskemönce”, szekrény alakú, sokszögű kúp, stb.) de ezek csak rövid életűek voltak, a tájra nem jellemzőek. A több ezer évig használt alacsony kemencék „magasodása” összefügg a kenyérgabona minőségének (sikértartalom) javulásával és a malomipar folyamatos fejlődésével is. Ugyanis a régebbi búzafajtákból a durvább kézi-, taposómalmi vagy a régebbi szélmalmok lisztjéből sűrűbb, alacsonyabb, sokszor lepényszerű 3 KOREK József i.m. 241. 4 CSÁNY1 Viktor: Egy Árpád-kori falurészlet feltárt emlékei Székkutas határában = Hombár, 2008. 11. 44
