A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

ADATTÁR - FÖLDVÁRI László: Hódmezővásárhely város rárósi birtokának története, különös tekintettel a haszonbérleti szerződésekre 1874-1934

vagy saját céljaira, nem trágyának használ föl, 10 forint bírsággal büntettetik. A takarmány neműek másik felével viszont szabadon rendelkezik.” Weisz Lőrinc a haszonbérleti szerződés megkötésekor a bérlemény biztosítására Hódmezővásárhely határában lévő 386 (1.100 négyszögölével) hold 23.160 forintért vett Korhányi birtokát valamint Mindszent községben lévő 21.700 forintra becsült három házát kötötte le. 1887. május 2-án tartotta meg ellenőrzését a város bizottsága Weisz Lőrinc által bérelt rárósi birtokán. A bizottság megállapította, hogy Weisz Lőrinc a szerződés 9-ik pontjában vállalt kötelezettségének eleget tett. Maradéktalanul fenntartotta a bírtok határait, felügyelte a birtokot határoló árkokat. Megállapította a bizottság, az árkok melyek rendbetartása a város feladata, nincsenek kijavítva, sok helyen be vannak omolva. Megnyesette a fákat a déli oldal kivételével, ahol a búzavetés miatt e munka nem volt kivitelezhető. A szerződés 10. pontja értelmében kijelölt 800 kát. hold legelőt és a gyep részeket is sértetlenül meg­hagyta. Tartozott volna május 1-ig a szántóföld táblás térképét bemutatni a tanácsnak, me­lyet elmulasztott, mivel a kimutatást szántóföld és legelő megjelölésével a mérnöki hivatal nem készítette még el. Az 1888-ban megtartott tavaszi bizottsági szemle megállapította, hogy az épületek gondozottak, tisztán tartottak. A határutak épségben vannak, a birtokot övező fák hiányta­lanok. A birtok körüli árkok, a legelőrész mellett elhúzódó, a Sugár Szabó tanyától a város felé a sarokig, a szántóföld mellett terjedő Tóth Pál tanyájának irányába lévő rész javítása a város kötelessége, és rövid időn belül szükséges. Weisz Lőrinc a 800 kát. hold legelőt megtartotta, rajta 80 szarvasmarhát és 12 lovat tartott. A tél folyamán a birtokon termelt takarmány fele részének elemésztésére 60 szar­vasmarha (később 130), 600 juh és 20 ló állt rendelkezésre. A takarmány másik felét eladta, részben feltakarmányozta. A kihordásra alkalmas trágyát kihordatta. A vetésforgót is meg­tartotta. Szántásra kijelölt területnek egyharmad részét kapás alá részint parlagon hagyta. 142 kát. hold kalászos növénnyel, 250 kát. hold kukoricával bevetve felesben kiadta. A többi földterületet műveli. Megállapította a bizottság, hogy a főépület ablakai, zsalui, kiakasztó kapcsai, a folyo­sókönyöklő deszkái, a folyosó ablakai, ajtói a város által kellően kijavításra nem kerültek. Október hó 15-én megállapították, hogy a beruházások, felszerelések, gazdasági épü­letek, kutak jó karban lévők, tisztán tartottak. A birtokot övező árkok nagyobb részben begyöpösödtek, némely helyen kijavítása szükséges. Ezzel kapcsolatosan Weisz Lőrinc bérlő kinyilatkoztatta, hogy nem kívánja az árok kijavítását. 80 szarvasmarha mellett 20 lovat és 800 birkát talált a bizottság. 1888 novemberében a város elvégeztette a fák nyesését. Előző évben az alkalmatlan időjárás miatt maradt el az akácfák nyesése. Az így keletkezett ágfából és gallyfából a következők részesedtek: Név Ágfa Gallyfa Szabó Mihály nyeső 1 kocsi 1 kocsi Szabó János nyeső 1 kocsi 2 kocsi Albert István nyeső 1 kocsi 1 kocsi Olasz István nyeső 1 kocsi 1 kocsi Olasz János nyeső 1 kocsi 1 kocsi Öreg Szabó Mihály nyeső 1 kocsi 2 kocsi 327

Next

/
Oldalképek
Tartalom