A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
EMLÉKEZÉS - MAKÓ Imre: A „nagy háború” fontosabb hadieseményei vásárhelyi szemszögből
augusztus 15. Az előbbi alakulathoz képest kisebb számban, de szintén Vásárhely területéről is kiegészített soproni 3. és marburgi 16. huszárezred (póttestük Aradon, illetve Debrecenben) a 2. lovashadosztály kötelékében, a hadműveleti lovasfelderítés keretében átlépi a határt. Másnap Wladimir Wolynskij városnál átesnek a tűzkeresztségen, majd 21-én a turynkai ütközetben érnek el sikert. augusztus 16-22. Az 1. lovashadosztály átlépi a határt, másnap elfoglalja az oroszok által megszállva tartott Kamienic Podilskit, de miután orosz földön előnyomulva elszigetelten marad, parancsra visszavonul. A huszárok a hét nap alatt 500 km-t lovagolnak, augusztus 16. Az 5. honvéd népfelkelő gyalogezredet Szegedről vasúton Aradra szállítják. Két másik népfelkelő ezreddel a 102. népfelkelő dandárt alkotja. Két hét harcszerű kiképzés után Galíciába szállítják, ahol a lembergi és a grodeki harcok alatt hadseregtartalék. augusztus 24. A galíciai harctérre szállított 23. honvéd gyaloghadosztály megérkezik Sadowa Wiszniára. - A Szerbia ellen felvonultatott, az orosz mozgósítás folytán azonban visszafordított 2. hadsereg zömével egy időben megérkezik a Lemberg melletti Kamionka Strumilowára all. honvéd lovashadosztály szegedi 3. honvéd huszárezrede, s rohamot intéz az őt megtámadó kozákok és az orosz gyalogság ellen. Az élen rohamozó 1. század 150 emberéből csak 42 tér vissza, az 5. századból 26 huszár marad meg lovastól épségben. augusztus 26-tól a 20. gyaloghadosztály kötelékébe tartozó, Vásárhely területéről is kiegészített debreceni 3. és nagyváradi 4. honvéd gyalogezred Kelet-Galíciában harcol, később a Dnyeszter mentén, majd a Kárpátokban, a Duklai-hágó környékén folytat védelmi harcokat. A hadosztály az év végéig 30 ezer fos veszteséget szenved, augusztus 29. Az északon is meginduló harcokkal az orosz frontra átirányított 46. gyalogezred kirakodik a kelet-galíciai Chodorowban. augusztus 30. A 46. gyalogezred Rohatynnál átesik a tűzkeresztségen, és 3 ezer fős hadilétszámának 12%-át elveszíti. - A születési, illetve keresztelési helyéből adódóan Vásárhelyről is sok bevonulót fogadó békéscsabai cs. és kir. 101. gyalogezred a rohatyni csatában szintén átesik a tűzkeresztségen. - Az 5. honvéd gyalogezred Klodzienko falunál kerül először összeütközésbe az ellenséggel, amelyet hadosztálya és a kassai népfelkelő dandár végül meghátrálásra kényszerít. A 3500 fos ütközetlétszámmal kivonuló ezred összvesztesége 780 fő. szeptember 7-11. A 2. lembergi csatában az osztrák-magyar hadsereg vereséget szenved az oroszoktól. A 23. honvéd hadosztály a Janowi-erdőben sikertelen támadó előnyomulást hajt végre, majd a San folyón átkelve Przemysl várába vonul vissza. A cári csapatok a hónap végén ostromgyürűt vonnak a Magyarországra vezető utak ellenőrzésére szolgáló erődváros köré. szeptember 8. A katonailag kiképzett idősebb népfelkelőkből Szegeden felállított 5/11. had- tápzászlóaljat a szerbiai hadszíntérre szállítják. (Részt vesz az előnyomulásban, a belgrádi visszavonulásban, majd a Szerbia elleni második offenzívában.) szeptember 8-11. A 46. gyalogezred a komarnói ütközetben halottakban, sebesültekben és eltűntekben 630 embert veszít. szeptember 13. A lembergi csatavesztést követően, amikor all. lovashadosztály a 3. és 4. hadsereg visszavonulását fedezi, a szegedi 3. honvéd huszárezred a Seredenka patak mellett az orosz előnyomulást késleltetve megmenti két hadtest gyalogságát, szeptember 16.-december 10. A szegedi honvédek Przemysl V. védőkerületében 11 kitörési kísérletet hajtanak végre. 260