A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
TANULMÁNYOK - CSÁNYI Viktor: Újabb régészeti adatok a középkori Hódmezővásárhely településszerkezetéhez
felújításához és átépítéséhez kapcsolódóan, az akadálymentesítö rámpa kialakításának földmunkái során 2011. szeptember 30-án és október 3-án,1'’ a hódmezővásárhelyi geotermikus közműrendszer, belvárosi termálkor bővítése által érintett területen 2012. január 2. és május 29. között,16 17a Református Ótemplom felújításához kapcsolódóan 2012. február 20. és július 1. között1 Végeztünk régészeti megfigyelést.19 Régészeti leletanyag a Református Ótemplom és az Alföldi Galéria környezetéből került elő, melynek kisebb részét római kori szarmata tálak, fazekak, edények (2. kép), nagyobb részét török kori, kora újkori (17-18. századi) korsók, fazekak, bögrék, cseréppipák töredékei alkották (3-4. kép).20 Régészeti tárgyak a geotermikus közműrendszer bővítésének, valamint a Református Ótemplom felújításának földmunkái során láttak napvilágot. Valamennyi előkerült régészeti leletet szórványos, zárt leletegyütteshez nem köthető tárgyként kell értelmeznünk, mivel az átlagban 100 cm mélységig végzett földmunkák, továbbá a keskeny nyomvonal nem tették lehetővé maguknak a jelenségeknek, objektumoknak a megfigyelését. Ezek jelenlétének kétségtelen bizonyítékait az Ótemplom területén 1989 és 1991 között végzett feltárások szolgáltatták. A Dr. Rapcsák András úton kialakított szökőkútrendszer telepítéséhez kiásott körülbelül 15-20 m2 alapterületű, 2 m mély aknák oldalfalaiban jól látható volt a sárga agyagos-homokos alapkőzet (5. kép), régészeti jelenségeket ugyanakkor nem figyeltünk meg. Összességében elmondható, hogy a 2010 és 2012 között végzett földmunkák során a Kossuth tértől északra középkori emlékek nem kerültek elő, hoz kapcsolódóan 2011. június 28. és 2012. július 1. között végzett régészeti megfigyelésről. TJM RégAd 435-2011. 16 CSÁNYI Viktor: Jelentés a Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8. - Az Alföldi Galéria felújításához és átépítéséhez kapcsolódóan szükséges földmunkák egy része (akadálymentesítő rámpa kialakitása) során végzett régészeti megfigyelésről. TJM RégAd 406-2011. 17 CSÁNYI Viktor: Jelentés a Hódmezővásárhely geotermikus közműrendszer, belvárosi termálkor bővítés I. ütemének kivitelezéséhez kapcsolódó földmunkák során végzett régészeti megfigyelésről. TJM RégAd 451-2012.; Jelentés a Hódmezővásárhely geotermikus közműrendszer, belvárosi termálkor bővítés I—II. ütemének kivitelezéséhez kapcsolódó földmunkák során végzett régészeti megfigyelésről. TJM RégAd 452-2012.; Jelentés a Hódmezővásárhely geotermikus közműrendszer, belvárosi termálkor bővítés I—II. ütemének kivitelezéséhez kapcsolódó földmunkák során végzett régészeti megfigyelésről. TJM RégAd 453-2012. Is CSÁNYI Viktor: Jelentés a Hódmezővásárhely, Kossuth tér, Református Ótemplom felújításához és átalakításához kapcsolódó földmunkák során végzett régészeti megfigyelésről. TJM RégAd 437-2011. 19 Az ezekkel a beruházásokkal érintett területek részben fedték egymást (1. kép). 20 Az előkerült régészeti leletek gyűjteményi nyilvántartásba vétele folyamatban van, a kézirat lezárásáig nem fejeződött be. A leletek meghatározásában, a kora újkori és újkori kerámiák osztályozásában nyújtott segítségéért F. Lajkó Orsolyát, valamint Nagy Verát illeti köszönet.