A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - BENKŐ László: Régi vásárhelyi mesterségek. Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár
A bognárműhelyben készültek még különböző gazdasági és háztartási eszközök is: bolondkocsikerék, „körösztös” hámfa, fagereblye, két- és háromágú fa villa, ásó-, kapa-, kaszanyél, cséphadaró fanyele, régen a járomfát, a létrát, a rönkboronát, a faekét, a fanyerget, a kásatörőt, a kézimalmot és a sajtót (sajt és disznósajt lenyomatásra használták) is a bognár faragta ki. Ha a tanyavilágban nem volt a közelben kádármester, a bognár elkészítette a vékát, kaptárt, csobolyót (fakulacs), gabonás bodont és az itatóvályút is. Sokszor a bognármühelyből kerültek ki a konyhai faeszközök is: dagasztóteknő, mosóteknő, nyújtófa, fakupa, famozsár, fatál, bödölő (túrónyomó faedény), a mosáshoz használt sulyok és mángorló, a kender és gyapjúmunkákhoz a tiloló, az orsó, a guzsaly és maga a rokka is.49 Fontos megemlítenünk a vásárhelyi szekér- és kocsigyártás múltját feldolgozó tanulmány végén Perényi János kocsigyűjteményét, amely a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület ügyvezető elnökének több évtizedes gyűjtőmunkáját dicséri. Az 1970-es évek második felétől a tanya világban fellelhető vagy a városi gazdaház kocsiszínjében álló parasztkocsikat, a gazdák vagy utódaik már nem használták, kezdték autókra cserélni. Perényi János ezekben az években kezdte gyűjteni a vásárhelyi cséza kocsikat, szánokat. Régijármű-gyüjteménye - az Országos Néprajzi Múzeum védettsége alatt áll - mára eléri a negyven darabot, harminchat különböző kocsi mellett tizennégy fajta szán is megtalálható benne. A magángyűjteményből tizenkét jármű az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark állandó kiállításán látható. A többnyire dél-alföldi és vásárhelyi (nagyatádi) kocsik mellett, van a gyűjteményben szegedi gyártmányú (Hodács Andor-féle) és a pesti Kölber- kocsigyárban készített kocsi is. Az elhasználódott, javíthatatlan szekeret, kocsit, de még a szánkót is régen nem adták el, nem szedték széjjel, hanem beállították a kocsiszín belső részébe. A kevésbé elhasznált elemeit kicserélték az újabb kocsik eltört, elkopott részeinek pótlására. A szekérrudat vendégoldalnak, keresztfának használták el. A szekéroldalt aprójószág rekesztésére, tyúkülőnek állították be, vagy disznópörzsölés után ezen kaparták, mosták és bontották fel az állatot. A használt kocsikerekekből kordét vagy lajtos kocsit eszkábáltak, amíg el nem kopnak végleg. Földbe ásott oszlop tetejére erősítették fel a rossz kocsikereket, amelyre a nyúzott marha-, birka- vagy lóbőrt dobták fel, száradni. A kerékagy keményfájából kútnehezéket kötnek a gémre, vagy a kutya nyakába kerül koloncnak. Ha a fakerék már szétesett, a küllőit is elhasználták falba verhető faakasztónak, gereblyefogat pótoltak, kalapácsnyelet faragtak, vagy malacpányvának fogták be. A rossz felhérc még sokáig szolgált szerszámnyélként, de a lőcsöt, a hámfát és a nagy saroglyát is hasznosították a ház, vagy tanya körül. A kiszolgált régi kocsi vasalkatrészeit is tovább használták. Vagy otthon a gazda hidegen alakította, vagy az ismerős kovácshoz vitték átalakítani a vasakat. El49 A Hódmezővásárhelyen és környékén használt régi közlekedési eszközökről és járművekről készült fejezet nagy részben HERCZEG Mihály: A szállítás és közlekedés eszközei Hódmezővásárhelyen a 18-19. században c. munkájára hagyatkozik. 244
