A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - DOBOS Irma: Óbecsei kapcsolatok
DOBOS IRMA ÓBECSEI KAPCSOLATOK A 19. században Zsigmondy Vilmos (1821-1888) bányamérnök kiváló vízfeltáró kezdeményezésének, majd unokaöccse, Zsigmondy Béla (1848-1916) tovább folytatójának hatására különösen az Alföldön megindult a felszín alatti vízfeltáró kutak létesítése. Zsigmondy Vilmos 1871-ben az akadémiai székfoglalójában „Tapasztalataim az artézi szökőkutak fúrása körül” címen tartott előadást, majd 1873- ban a Magyarhoni Földtani Társulatban már felolvasta emlékiratát az Alföldön fúrandó artézi kút tárgyában. A vízfeltárásban szakemberképzés ugyan nem volt, inkább csak a Zsigmondy cég által fúrt kutak mellett dolgozók sajátították el a fúrási technikát, és adták tovább tudásukat. Sokan voltak közöttük olyanok, akik a gépekkel foglalkoztak általában, a géplakatosok, kovácsok, ők azután a főleg a külterületen 40-50, esetleg a 80-100 m mély kutat fúrták, bár a földtani felépítéssel és főleg a vízföldtani viszonyokkal nem voltak tisztában. Leginkább az ilyen kis mélységű kutakkal csak egy-egy tanyasi ház vízellátását kellett megoldani, és ahhoz viszonylag kis vízmennyiség is elegendő volt, és azt különösen a Dél-Alföldön igen könnyen be lehetett szerezni. Közöttük sokan igen magas szintre tudták emelni munkájukat és azoknak jó nevük is volt és igen sok kútra kaptak megrendelést, nevük így fennmaradt, mert nyomot hagytak maguk után. Olyan nagyobb munkára 1880-ban, mint a hódmezővásárhelyi első közkút kivitelezésére, a Bakay-kútra vagy a Nagy András János-féle ugyancsak közkútra már természetesen nem vállalkoztak, ahhoz már olyan szakképzett munka kellett, mint amilyennel Zsigmondy Béla gépészmérnök is rendelkezett. Az mindenesetre az akkori községet, majd várost elismerés illeti, amiért belátta, hogy a szennyezett talajvizet feltáró ásott kutak már nem felelnek meg az egészségügyi követelményeknek, ezért is döntött úgy, hogy egészséges ivóvízzel látja el a település egyik részét. A következő artézi közkút 1884-ben készült el a Kálvin téren, amelynek költségét Nagy András János és felesége fedezte (Dobos I. 1971). Emléket állított nem csak a hódmezővásárhelyi, hanem az egész ország minden kútfúrójának Halaváts Gyula (1853-1926) geológus, a M. Kir. Földtani Intézet kiváló kutatója akkor, amikor megírta 1896-ra az ország első artézi kútjairól a kataszterét, ahol nem csak a kutak műszaki, vízföldtani adatait tüntette fel, hanem a kivitelezők neveit is, amennyiben sikerült azt megtudnia (3., 4. kép), (Dobos I. 1996). Akik Hódmezővásárhelyről származtak, azok között volt többek között Soós Lajos, Sámuel (1. kép) és Károly (2. kép), Baráth Sándor, Almássy Sándor, Banga Sándor, Kopomyik Lajos, Orbán Sándor, Szabó Pál és Prónay József. Ők a városon kívül messze vidéken is vállaltak munkát és ezek a kutak majdnem kivétel nélkül mindig sikeresen be is fejeződtek. A belterületi kutak általában az első két közkút mélységéhez igazodtak, míg a külterületiek jóval kisebb mélységet tártak 91
