A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
SZEREMLEI SÁMUEL SZÜLETÉSÉNEK 175. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE RENDEZETT EMLÉKKONFERENCIA - BENKŐ László: Megnyitó
műkedvelő előadások szervezője és szereplője, lelkes természetjáró, mellékjövedelem fejében üzleti levelezést végez, megtanulja a faművességet, szertári tárgyakat készít, sőt könyvkötészetet is kitanulja és gyakorolja. Latin, német és francia tudása mellett pályamunkát ír a kor nagy találmányáról, a fényképészetről, később a magyar reáliskolák történetéről és hiányosságairól értekezik. Már Hajdúböszörményben iskolai rektor, mikor elmélyed a teológia és az oktatás kérdéseiben, emellett fordít latinból és németből, prédikációkat és értekezéseket ír és jelentet meg a különböző protestáns folyóiratokban. Habár szinte örökli a lelkészi pályát, de józan önkritikával látja egyházát és a magyar polgárosodás útját. 1862-ben így ír: „Az lesz részünkről az igazi előmenetel, ...ha a helyett, hogy mindig csak ’papokat és tanítókat’ akarnánk képezni, gondoskodnánk már valahára azon középosztály neveléséről is, mely fő támasza iskoláinknak, s melynek tűzhelye századok óta szolgál nemzet[i]ségünk és [ev.] vallásunk [mondhatni egyetlen biztos] menhelyéül!’’(Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok, 1862.) Már Makón segédlelkész, mikor folytatva történeti munkásságát, megírja a szabadságharc történetét és annak tanulságait (többek között a hirtelen jött szabadságot és annak hatását a nép erkölcseire). Protestáns lévén a reformok híve volt mindig, de nem volt Kossuth-párti. (Később Bihardiószegen ebből komoly nézeteltérése is volt, éjszakai macskazenét rendeztek az ablaka alatt a rebellis polgárok...) Kétéves vásárhelyi segédlelkészkedése alatt ismeri meg az itteni embereket, gondolkodásukat azok pedig megszeretik a lelkészt, a tudóst és az embert. Rövid európai útját is a tapasztalatszerzés és a tanulásnak szenteli, (mint az egykori diákok) útinaplójában az ottani iskoláztatásról külön értekezik. 1867-1871-ig Bihardiószegen választott lelkész, itt is folytatja tudományos munkásságát, a népiskolák, az egyházi iskolák és az egyházi reform kérdései körül. Saját vallomása szerint: magyarságában hagyománytisztelő, a teológiában szabadelvű volt. 1868-ban feleségül veszi a szintén lelkész családból származó Daróczi Ilonát, később négy gyermekük születik. Amikor 1871-ben a vásárhelyi újtemplomi református gyülekezet meghívja lelkészi szolgálatra, Szeremleivel kapcsolatban arról a szerencsés találkozásról kell megemlékeznünk, amikor a városunkba kerülvén - már némi tudós munkássággal a háta mögött — összetalálkozik a helyiek erős és büszke múlt- és hagyománytiszteletével. Bekapcsolódik a mezővárosi értelmiségi réteg életébe és kölcsönösen hatnak egymásra. Tiszteletet és elismerést vív ki magának, amikor a városi felkérésben így említik: „városunk történetének megírására...oly jeles egyént sikerült megnyerni, ...aki a nép közt él, itt érez és gondolkodik... ” Saját utat járt ki a hazai helytörténetírás terén, amikor nem száraz tényszerű, de nem is szentimentalista felfogásban írta meg munkáját. Ahogy maga fogalmazta tömören: „ a letűnt idők teljes képét kívántam egybeállítani, érthetően és világosan. ...[azokról] kik itt a mi alacsony házaink mögött élnek, kik e könyv lapjain eleiket és őseiket látják forgolódni...” Nagy érdemei voltak az újgimnázium építésének ügyében, amelyben most rá emlékezünk. Lelkészi hivatása mellett folytatja történeti, teológiai munkáját. Ren8
