A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

ADATTÁR - KOVÁCS István: Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei 4. rész. O-R

társulati mérnök használta, majd az államosítás után a Belsped kapta meg szekérfuvarozási telephelynek. 1959-től a TEFU, majd a Volán vállalatok használták 1988-ig. Ekkor a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet vásárolta meg és bútorüzletnek rendezte be. 1985- ben a Simon-palotából ide költözött a Dél-Alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgató­ság irodája. - Sztrucskó József (*Orosháza, 1865 fHódmezővásárhely, 1930) építőmester. Benes Gyulai*?, 1875 fHódmezővásárhely, 1952) a Tisza—Maros Armentesítő Társulat fő­mérnöke. Belsped = szállítmányozással foglalkozó vállalat. TEFU = Teherfuvarozási Vál­lalat. 1439. PÉCZEL Y A TTILA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTA TASI INTÉZMÉNY (1) Kálvin Kános tér 4. Az épület helyén egykor olajütő malom állt, később Steiner Miksa vendéglője. 1894-ben épült Bauer Henrik tervei alapján, Petrecz Pál és fia vállalkozásában. Itt nyílt meg Kun Miksa vendéglője 6 vendégszobával, kávéházzal, étteremmel. Ekkor kapta a Központi Szálloda, illetve Zsidó kávéház nevet, de ismerték Lloydként is. Az eme­leten alakították ki a zsidó hitközség tanácskozótermét és a rabbi lakást. Az épületben az Izraelita Nőegylet rendezésében számos jelentős kulturális esemény zajlott le. Itt tartották például Kiss József költő estjét. Előadást tartott itt Patai József, a Múlt és Jövő irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője, Zsolt Béla költő, Ascher Oszkár előadóművész és Hont Ferenc rendező. Az épület szolgált leventeotthonként, később MADISZ székháznak is. 1953 és 1963 között a földszint egy részét az Úttörőház birtokolta. 1953-tól 2011-ig zeneis­kola működött benne. Az intézmény 1994. november 5-én vette fel Péczely Attila nevét. Az épület falán Péczely Attila vörösréz domborművé, Erdős Péter alkotása látható, amelyet 1984-ben avattak fel. 2001. október 5-én a Zene Világnapja alkalmából az aulában avatták fel Kerekes Pál fúvószenekari karnagy emléktábláját. 2011-ben az iskola a Mária Valéria utcába költözött. - Péczely Attila (*Rákosszentmihály, 1897 f Weiden, 1964) orvos, népze­negyűjtő, muzeológus. Bauer Henrik (*Szentes, 1855 f Budapest, 1933) építész. Kun Miksa (*?,1863 f?) vendéglős. Erdős Péter (*HódmezővásárheIy, 1938) festő- és grafikusművész. 1440. PÉCZELY ATTILA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY (2) Mária Valéria utca 4-6. Az iskola a Kálvin téri épületből az egykori Központi Általános Iskola épületébe 2011-ben költözött. Az épületet Papy Józsefné telkén 1886-ban építették fel a Községi Felső Leányiskola számára, amelyet három év múlva Polgári Leányiskolává alakították. All tantermes iskola Katona Gyula és Sztrucskó József társvállalkozásában épült. Az új polgári leányiskola elkészülte után az épületet az Általános Tanonciskola kapta meg. 1902 és 1906 között bővítették az iskolát úgy, hogy a földszint hozzáépítése után, emeletet húztak az egész épitményre. 1907-ben az iskola emeleti részén kialakított 4 tan­termet a Központi Elemi Népiskola növendékei foglalták el, az iparos tanoncok oktatása továbbra is a földszinten lévő 6 tanteremben történt. A két intézmény szervezetileg teljesen elkülönült egymástól. 1942 és 1949 között a tanoncképzés a Szakirányú Tanonciskola kere­tei között folyt, 1949-től 1952-ig a neve 152. sz. Ipari Tanuló Intézet, majd 1954-ig, a ki­költözésig MTH Iparitanuló Intézet nevet viselte. Az épület másik része 1946-tól Központi Fiúiskola, 1948-tól Központi Általános Fiúiskola néven szerepelt. 1959-ben a Ságvári End­re nevét vette fel. 1960-ban a meglévő iskolaépület szerves folytatásaként alakítottak az új négytantermes szárnyat. A rendszerváltozás után kapta vissza a Központi nevet. 2001-be zárta be kapuit. Az épületet a Gregus Máté, majd az Eötvös József Szakközépiskola tanulói foglalták el. Az épület udvari szárnyának egy részét 2008-ban, a —>Balogh Imsi Sportköz­pont építése miatt lebontották. - Péczely Attila (*Rákosszentmihály, 1897 f Weiden, 1964) orvos, népzenegyűjtő, muzeológus. Bauer Henrik (*Szentes, 1855 fBudapest, 1933) építész. 355

Next

/
Oldalképek
Tartalom