A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - LŐKÖS Imre-PRESZTÓCZKI Zoltán: A Nemzeti Parasztpárt hmvhelyi szervezetének története
A Parasztpárton belül mindvégig jelentős befolyással bírt Erdei Ferenc, aki titkos kommunistának számított, azaz Rákosiék elképzeléseit tolmácsolta Veres Péter és a pártvezetés felé. Erdei minden bizonnyal hitt abban, hogy a kommunisták oldalán az NPP - akár felszámolása árán is - meg tudja valósítani társadalmi, politikai elképzeléseit. Helyzetét megkönnyítette, hogy a pártvezetés némi vitáktól eltekintve a kommunisták által kijelölt út mellett tette le a voksát. A párt „áldozatainak” száma is jóval kevesebb a kisgazdák, illetve a szocdemek veszteségeihez képest. A kommunista vezetés által irányított, 1949-től megmutatkozó állami terror is kevésbé sújtotta a volt parasztpártiakat, akik általában eleget tettek Rákosi utasításának pártszervezeteik lebontását illetően. A Nemzeti Parasztpárt önálló, saját arculattal (melynek egyik fő eleme a Veres Péter pártelnök és a körülötte kialakult kultusz volt), programmal és ideológiával jelentkező politikai szerveződésnek számított. A kommunisták befolyása azonban akadályozta kibontakozását és meghatározta további sorsát: a „fordulat évétől”, azaz 1948-tól kezdve a központ fokozatosan elsorvasztotta a vidéki pártszervezeti hálózatot. A tanácsrendszer létrejötte után már nem volt szükség politikai szervezetekre, így az ellenzéki pártok rögtön feloszlottak, a megmaradt két koalíciós párt még évekig agonizált, azaz helyenként néhány taggal működött, viszont semmilyen tevékenységet nem fejtett ki. Az 1956-os rövid demokratikus kísérlet utáni bő három évtized alatt is tovább élt a magyar népi mozgalom és a Nemzeti Parasztpárt öröksége. Ez utóbbi, félszáz évvel a makói pártalapítás után 1989-ben újból megalakult. Az alapítók azonban nem számoltak eléggé a megváltozott bel- és külpolitikai körülményekkel és emiatt a Magyar Néppárt - Nemzeti Parasztpárt néven működő szervezet nagyon gyenge eredményt produkált a parlamenti választásokon. A parasztpárt által képviselt program, amely jórészt a negyvenöt-ötven évvel korábban lefektetett elveken nyugodott, elavultnak, a választók számára érdektelennek bizonyult és a párt tevékenysége fokozatosan elhalt. Tóth Ferenc: Titkári jelentés kézikönyve, 1945. január 14. - 1945. május 27. A napló mindössze 16 számozott oldalt tartalmaz. Tóth Ferenc titkár ebbejegyezte le az általa fontosnak ítélt, NPP-vel kapcsolatos eseményeket, így az alakulást, a székház birtokbavételét, szervező gyűléseket. A helyesírási hibákat javítottuk, a szövegösszefüggést segítő, az eredeti szövegben nem szereplő szavakat zárójelben közöljük. Titkári jelentés 1945. január hóról A pártunk 14-én megalakult a Fekete Sas nagytermében. Kb. 1000 hallgató jelenlétében a titkár megnyitotta (a gyűlést), a bevezetővel felszólalt idős Erdei Ferenc mint országos 204