A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

TANULMÁNYOK - KÖSZEGFALVI Ferenc: „A verseny kiszoríttassék.” Kísérletek a verseny kiküszöbölésére a hódmezővásárhelyi nyomdaiparban a 20. század első felében

évtizedében jön létre a városban hat, részben új gépeket beszerző üzem, melyekre, egymást követően, nem kevesebb, mint tíz vállalatot alapítottak. A tőkeszegény kistulajdonosok sokszor erejükön felül próbálkoztak technikai fejlesztéssel, belebuktak, vállalkozásukat elárverezték, mint ahogy ez történt majd a Wodiáner-tnű- hellyel is 1886-ban. Az ezt követő évtized alatt a Hungáriának átkeresztelt üzemmel négy egymást váltó tulajdonos próbált szerencsét, akik közül mindössze egy volt nyomdász.2 A Hungáriának sem ment tehát igazán jól. A városvezető körök lapja, a kormánypárti Hódmezővásárhely nyomdájaként hiába kapta meg - olykor csalással -, a városi szállítás jogát. Az ellenzéki Vásárhely és Vidéke 1891. december 3-án ír le egy ilyen esetet:

„Árlejtések a városnál. A városi nyomtatványokra folyó hó [értsd november] 26-án tartották meg a zárt ajánlati versenyt a városházán. Kizárólag a helybeli nyomdák tettek ajánlatot, s a legolcsóbb ajánlatot Kánitzer Gottlieb tette, minda- záltal az ajánlatok megbírálására összehívott bizottság [tagjainak többsége, mint az oldal más helyén olvashatjuk, a Hódmezővásárhely szerkesztőbizottságának tagja] tekintettel arra, hogy Fodor Lajos és Ausländer Pál a Hungária nyomda tulajdonosai már régibb idő óta szerződési viszonyban állnak a várossal, az utóbbiaknak ajánlta három évre kiadni a vállalatot.”

Novák László nyomdászattörténetében így jellemzi ezt az időszakot: „Vidéki nyomdavállalataink száma 1866-ban 89 volt. Ez a szám 1900-ig 531-re növekedett. Sajna, ez a szám nem annyira a magyarság kulturális erejének megsokszorozódását jelentette, mint inkább azt, hogy a nyomdászat 1867-től fogva szabad ipar lévén: lehetőséget adott bármicsoda műveletlen, szaktudás nélkül való, tágabb lelkiismeretű kontárnak is az elhelyezkedésre. A nyomda tulajdonossá létei egyetlen föltétele a pénz lett. Az 1900-beli 531 vidéki nyomdának tehát felét sem nevezhetjük a szó nemesebb értelmében vett tipográfiának.”3

A nyomdák közti öldöklő konkurenciaharc olykor groteszk „nyílt tér”-i csatározást is produkált:

„Csoda-naptár. Hódmezővásárhelyi naptár címmel a Kanitzer-féle könyvnyomda az 1891-dik évre naptárfélét adott ki, amely valóságos csoda a naptárak között... A naptárkiadó czég hirdeti magát, s ajánlja nyomdáját mindennemű nyomtatvány elkészítésére s tudatja, hogy ott sokkal csinosabban és olcsóbban szerezhető be nyomtatvány, mint bármelyik vásárhelyi nyomdában... Valótlan beszéd, mert a naptár-hirdető czégnek köztudomást szerint csak egy kis kézi gépje van, a melyen csakis apró nyomtatványokat lehet előállítani. De nemcsak valótlan, hanem sértő is a másik két nagy nyomdára, a melyek mellett a Kanitzer-féle kis nyomda számításba sem jöhet... Február hónapot 30 napra osztotta föl,... ápril hó

2 KŐSZEGFALVI Ferenc: Adatok a hódmezővásárhelyi nyomdászat, sajtó és könyvkiadás történetéhez., 1852-1944. Békéscsaba - Gyoma, 1991. 13., 16.

3 NOVÁK László: A nyomdászat története. Budapest, 1929. 6. köt. 16.

146