A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

TANULMÁNYOK - MAKÓ Imre: Makai Ödön Hódmezővásárhelyen. 75 éve halt meg József Attila gyámja és sógora

A szanálási eljárás, mely legfeljebb az adósságteher lehetőségekhez mérten tör­ténő mérséklését eredményezhette, sérelmeket is kiválthatott a lényegében önhi­bájukon kívül lehetetlen élethelyzetbe került gazdaközönségnél. Az érdekképvise­letükre helyben életre hívott Bajbajutottak Vezérbizottsága 1933 őszén a sajtóban támadta Makai Ödönt, amiért nem védte meg képviseletében kellően Bodrogi Im­rét, megnyugodott az árverési vételár felosztásában, holott fellebbeznie kellett vol­na a gazda érdekében, akit a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete mint hitele­ző árverésen és sorrendi tárgyaláson úgymond kivégzett. A megszólított ügyvéd a Kivégzés címmel közreadott cikk miatt sajtópert indított annak szerzői, vitéz Széli Bálint ügyvéd és Laub János ingatlanközvetítő ellen. Válasznyilatkozatában részle­tes tényállásban ismertette a gazdálkodó szanálását, ami révén sikerült visszasze­rezni a teljesen elárverezett ingatlanok felét, azonkívül városi házát és felesége földjét, úgy, hogy az egészen 15 ezer pengő teher maradt. A Vezérbizottság a lap Nyílttér rovatában Hátrább az agarakkkal, majd Útszéli hang - önmagáért beszélő - címek alatt reagált az „állami ügyvéd úr” válaszára. (Az írás szerint a bajbajutott parasztok ekképp nevezték el Makait, miután a FOB kerületi képviselője lett).84 A szegedi törvényszék 1934. februárban közérdekből teljes bizonyítást rendelt el a sajtóperben. Az ügyvédet azzal is megvádolták, hogy a gazdaérdekkel szemben általában a bankokat részesítette előnyben. Ezt bizonyítandó hivatkoztak arra, hogy egy gazdasági helyzetjelentésében úgy informálta a minisztériumot, miszerint a gazdák helyzete kedvezőbb, mint amilyennek látszik, csak makrancoskodnak a fi­zetéssel, és ez alapján a miniszterelnök egyik beszédében is arra hivatkozott, hogy a gazdák helyzete a látszatnál kedvezőbb. Makai kijelentette, hogy ezt a jelentést ő küldte fel, és a meggyőződését tartalmazta. Az alpereseket a törvényszék felmentette, az indokolás szerint nem tudtak arról, hogy a sorrendi tárgyalás előtt Bodrogi a bankkal kiegyezett. Makai kijelentette, hogy nem nyugszik bele az íté­letbe. Bodrogi is akként nyilatkozott, hogy az ügyvéd közbenjötte nélkül az egész vagyonát elvesztette volna.85 Az ügy a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesületnél is terítékre került. Az 1934 májusában tartott közgyűlésen felolvasták a vitéz Széli Bálint, ifj. Elek Pál és Hegedűs Imre alelnök egyesületi tagok által benyújtott indítványt. Ebben előadták, hogy Makai a földteherrendezési eljárás során területi képviselőként élénk tevé­kenységet fejtett ki a város gazdasági életében, minek folytán mindenki bizalom­mal fordult hozzá és a látszat is az volt, mintha az adóssággal küzdő gazdák érde­keit szolgálná. Nem egy ízben előfordult viszont, hogy olyan tanácsot adott a gaz­dáknak, hogy ne fizessék a folyó kamatot, mert aki kamat- és adóhátralékban nincs, azon nem áll módjában a FOB keretein belül segíteni. Ez pedig csak félrevezetése volt a gazdáknak, mert a nem fizető adósokat elárverezték. Makai doktor továbbá teljesen valótlan jelentéseket küldött a gazdasági helyzetről, s a félrevezetett illeté­kes tényezők ezért nem segítenek a bajba jutott gazdákon. Az indítványozók kér­84 VÚ, 1930. szept. 30., okt. 4., 5., 15. 85 VÚ, 1934. febr. 25., ápr. 18.; VRÚ, 1934.febr. 25. 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom