A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2011 (Hódmezővásárhely, 2012)

TANULMÁNYOK - Szigeti János: Galyasi Miklós és Nemes Marcell. A költő és rokona

kizárt, hogy az 1844 óta működő zsidó elemi népiskolát is látogatta.5 A cégnél az ifjú kereskedőtanonc befektetési, értékesítési ügyekben tapasztalatokat szer­zett. Grossmann Adolf nagykereskedőre számított a helyi izraelita hitközség, ugyanis 1893 februárjában beválasztották abba a bizottságba, amelyik az izr. székház felépítésére alakult. A székházépítés a következő évben valósult meg.6 7 8 Arra viszont nincs adatunk, hogy Marcell édesapját, Klein Adolfot (1826-1883) a hódmezővásárhelyi izraelita hitközség kántortanítóként, vagy más tisztségben alkalmazta volna. Grossmann Adolf halála után sem szűnt meg a cég. Még 1901-ben fia belépett apja üzletébe, felesége is kért iparigazolványt. 1912-1934 között a díszmű, rövid- és szövött árú, majd úri- és női divat, cipő, valamint tex­tiláruk kereskedését Nagy Ernő vezette.7 8 További rokoni szálak Marcell legidősebb nővére Józsa (Singer) Lajosné Klein Fanni (1855-1943), szintén a város­ban telepedett le. Férjét, Józsa Fajost (1847-1915) a legszebb írású városi írnoknak tartották. * Feltétele­zések szerint a golyósbolt inasa náluk lakott a Szen­tesi u. 30. vagy a Ferenc József sugárút 52. sz. alatt (ma Rapcsák András u., illetve Szántó Kovács J. u.). Nővérének, Józsa Fajosnénak két leánya szüle­tett: Singer Berta (1879-1944) és Singer Rozália (1883-1944). Reisinger Gyula pékmester és Singer Berta 1902. szeptember 14-én kötöttek házasságot. Az ő gyermekük Galyasi Miklós.9 Singer Rozáliát Boér Antal vette feleségül. Az özvegyen maradt asszonynak a lakása 1944-ben a Szeremlei u. 9. sz. alatt volt. 1944. június 16-án őt is deportálták, Auschwitzban hunyt el.10 Nemes Marcellnek tehát Hódmezővásárhelyen egy nővére, két unokatest­vére, valamint oldalági rokona élt. A helyi újság nekrológjából kiderül, hogy a Boér-család tagjai Nemes Marcellben nagybátyjukat gyászolták.11 Az 1883-as év 5 SZIGETI János: A vásárhelyi izraelita népiskola a vallás, a tudomány és a kultúra szol­gálatában. A Szeremlei Társaság Évkönyve, 2001/2002. Budapest, 2003. 43-53. Kny. is. 6 SILBERSTEIN Adolf: Hódmezővásárhelyi zsidók. Hódmezővásárhely, 1943. 130. rep­rint kiad. 2004. 7 CSML HL A hódmezővásárhelyi Grossmann R. és fia úri és női divatáru üzlet iratai, 1906-1934. XI. 103. Makó Imre fondtörténete. 8 FEJÉRVÁRY Józsefi, m. 651. 9 SZIGETI János: Hódmezővásárhely irodalomtörténeti emlékei. Hódmezővásár­hely-Budapest, 2003. 73. Vásárhelyi Téka, 15 10 TÓTH Károly i. m. 92. 11 Vásárhelyi Friss Újság, 1930. okt. 31. 73 Nemes Marcell

Next

/
Oldalképek
Tartalom