A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2011 (Hódmezővásárhely, 2012)
ADATTÁR - Kovács István: Krónika, 2011
A dél-alföldi régióból érkezők részvételévek népzenei találkozót rendeztek a Mozaik Moziban. március 18. A Közgyűlés közmeghallgatást tartott a Nemzeti Konzultációs Testület felhívására az új Alkotmány ügyében. A Gingko Sas Hotelben koncertet adott St. Martin vásárhelyi születésű zeneszerző. Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a Bodrogi Bau Kft. március 24. Székkutason is bemutatkozott a Vásárhelyi Látóhatár című folyóirat. március 24-26. Nemzetközi orvoskonferencia a Fekete Sasban az emlőrák kutatásának legújabb elméleti és gyakorlati eredményeiről. március 31. Az Emlékpont vendége volt Jókai Anna Kossuth-díjas író és költő. március folyamán Feketéné Szemző Margit az 1875-ben létrehozott Szegedi Ügyvédi Kamara első elnökéről elnevezett Magyar János Díj kitüntetésben részesült. április 2. Életének 69. évében elhunyt Kárai László szülész- és nőgyógyász főorvos. 1960 és 1968 között a vásárhelyi vízilabdacsapat tagja, illetve a HVSC és Hódmezővásárhely Örökös Vízilabda Bajnoka. Úszóként 1989 és 1999 között hatszor vesz részt a Transzplantáltak Világjátékán, amelyeken 21 arany-, 7 ezüst- és 1 bronzérmet nyer. április 8. A Németh László Városi Könyvtárban bemutatták Petrőczi Éva A patak éneke című verses- és Kagylókürttel harangozni című tanulmánykötetét. április 14. Éneklő Ifjúság Karnagyi Díjat kapott Bányai Lászlóné, Éneklő Ifjúságért Díjat pedig Béréi Erzsébet. április 15. Tudományos tanácskozással és irodalmi műsorral emlékeztek a Németh Lászlóra születésének 110. évfordulója alkalmából a Városházán. Ormos Zsuzsanna tanárnő képkiállítása a Nyugdíjas Lakóparkban. április 16. Bujáki Vince, a Hód-Kerékpár SE BMX-versenyzője a pardubicei nemzetközi bajnokságon két kvalifikációs pontot szerzett a 2012-es londoni olimpiára. április 18. Vásárhelyre került vissza Németh lászló iró születésének 110. évfordulóján a nevét viselő társaság székhelye. április 21. Együttműködési megállapodását írt alá Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Lázár János polgármester. A vásárhelyi oktatási modell a tanárképzés szakembereinek, az Erzsébet Kórház az egészségcentrum számára, az Emlékpontban folyó kutatás pedig a jogi kar számára jelent együttműködési partnert. április 28. Jószai Sándor ikonfestő kiállítása a Rendőrkapitányságon. április folyamán Olasz Sándor vásárhelyi származású irodalomtörténészre emlékezett a Tiszatáj című folyóirat áprilisi száma. május 7. A Berlini Nyílt Taekwondo Bajnokságon a Máté Taekwondo és Hapkido Egyesület versenyzői két arany- és egy bronzérmet nyertek. május 7-9. Hatvanezer látogatója volt a VIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napoknak. május 9. Ismét frakcióvezetőnek választotta a Fidesz Lázár János polgármestert. 197