A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2011 (Hódmezővásárhely, 2012)
TANULMÁNYOK - Balog Gábor: Vásárhely „utolsó nemesi kúriá”-ja
számnál, Nagy András János (1812-1890) megyei kisgyülési tag5 a 17. szám alatt - hogy csak a jelentősebbeket említsük. Az 1867-et követő években a vármegye legfőbb választott tisztviselőjeként Török alispán - akinek jobbkeze a szintén Vásárhelyen élő Szabó Mihály (1821- 1899) megyei főjegyző volt - igen nagy hatalmat élvezett, és ezért a főutca központi részén lévő „kúriá”-jára sokan mintegy a vármegye nem hivatalos központjára tekintettek. Ahogy egy későbbi újságcikk fogalmazott: „Az az alacsony, kis fehér ház, az volt valamikor a vármegye, s mikor az előtt a kis ház előtt, esténként a kis pádon összeültek: Török Bálint és Szabó Mihály uraimék, azt mondták az arra járókelők: együtt van a vármegye.”6 Ugyanez volt az a - Fejérváry által is emlegetett - pad, „melyen Török Bálint alispán és Lichtner Gáspár csinálták a törvényt”7 - amíg 1869-1870-ben a hódmezővásárhelyi rendezett tanács visszaállításának Török részéről való elhúzása és többé-kevésbé burkolt ellenzése miatt össze nem különböztek. A megyei tisztikar és a rendezett tanácsot óhajtók, illetve az 1870 áprilisában lezajlott rendezett tanácsi választásokon résztvevők többsége között létrejött bizalmatlan viszonyt jól érzékelteti Török Bálintnak a május 30-ai megyei közgyűlésen tett egyik kijelentése, miszerint: akik e tisztújítás során hivatalt akartak a városnál, a főutcának még csak azon az oldalán sem mertek járni, melyen ő lakik.8 A vármegye éléről Török 1871 decemberében távozott. Ennek ellenére a - megyével való szakítást jelentő - törvényhatósági jog elnyerésének 1873. április 15-ei ünnepe folyamán a főteret és a belváros főbb utcáit ellepő tömegből - a Vásárhelyi Közlöny szerint - „valami rakoncátlan s hihetőleg örömében ittas egyéniség” Török Bálint épületének egy-egy szál gyertyával kivilágított ablakait beverte. A lap legközelebbi száma minden ilyen „oktalan demonstrációt” elítélt, mert „míg az illető politikai téren szerepelt, addig lehetett, sőt szükséges volt több nemű eljárása miatt ellene, szellemi téren demonstrálni; ma azonban, midőn már visszavonult a közügyektől, ily tett legalábbis gyermekes oktalanság”.9 A Hód-Mező-Vásárhely hasonló módon érintette az ablakbezúzást, hozzáfűzve: „Midőn ezen, egy törvényhatósági joggal felruházott város polgárságához éppen nem illő barbár tényt élesen megrójuk, benne valamely éretlen, vagy éppen részeg siheder otromba tényét látjuk. így lesz a szabadság durva erőszakoskodás5 SZABÓ Ferenc: Közigazgatás és várospolitika (1849-1872) = Hódmezővásárhely története. II/1. köt. Főszerk. SZABÓ Ferenc. Hódmezővásárhely, 1993. 147. 6 Vásárhely és Vidéke (a továbbiakban: VV), 1903. ápr. 26. „A hét” 7 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1929. szept. 1. „Könyvem”. Idézi még: VARSÁNYI Attila: Hetvenöt éve jelent meg „A Fejérváry” = A hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság évkönyve, 2004. Szerk. KOVÁCS István, KRUZSLICZ István Gábor, VARSÁNYI Attila. Hódmezővásárhely-Budapest, 2005. 201. 8 Vásárhelyi Közlöny (a továbbiakban: VK), 1870. jún. 5. „Megyei közélet” 9 Uo. 1873. ápr. 20. „Helybeli újdonságok” 17
