A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2011 (Hódmezővásárhely, 2012)

TANULMÁNYOK - Benkő László: Régi vásárhelyi mesterségek. Az órás

került, a számlap mögé. Kezdetben fából készültek a fogaskerekek és a mutató is, ezeket azonban felváltották az öntött vagy esztergált rézalkatrészek, amelyek hosszabb élettartamot és pontosságot adtak. Felhúzó szerkezetüket két darab azonos súlyú és formájú, toboz, körte vagy más alakú ellensúllyal működtették.

Készültek kis sorozatban a fekete-erdeihez hasonló magyar gyártmányú, vagy egyedi, magyaros festésű parasztórák az 1800-as évek elejétől, amelyek jól kiegészítették a népi barokk stílusú, alföldi festett bútorokat. Az előzőek mintájára készültek itthon festett, később zománcozott vaslemez előlapos órák a reformkortól, amelyeket magyar címerrel és magyaros virágmintákkal díszítettek.1

Az alföldi parasztság körében csak a 18 század végétől kezd elterjedni az egyszerű falióra, amelyből kezdetben csak egy kettő található egy faluban, vagy mezővárosban. Az első órákat nagy becsben tartották. Kezdetben nem az idő pontos mérése miatt, inkább a szerény vagyonosodás egyik kifejezőjének tartották. A festett bútorok időszakához, a népi barokk elterjedéséhez köthető a faliórák megjelenése a magyar paraszti- polgári társadalomban (a 18-19. század fordulója.). Elterjedését felgyorsította a bürokrácia terjedése (pontos megjelenés a különböző hivatalokban), a városiasodás egyre szabályozottabb időbeosztása, az iskoláztatás kiszélesedése, majd a vasúti személyszállítás pontossága is. Leginkább a tisztaszoba egyik oldalfalán, az ágyak és a ládák között, később a sublót fölött volt felakasztva. Kétablakos gazdaházaknál az ablakok között, a mestergerenda alá került. Szegényebb helyen az olcsó, falapos, festett órák kerültek a falra. Módosabb gazdaházba már zománcos fém, vagy porcelán előlapú faliórák, ill. egyszerűbb óraszekrényes ingaórák jutottak. A szobai faliórákat naponta (legtöbbször lefekvés, lámpaoltás előtt) fel kellett húzni, azaz a két súlyt visszahúzni. Ez a művelet minden családban a gazda, az öreggazda feladata volt, ritkán az asszonyé. Amikor az alföldi parasztság körében is elterjedtek a faliórák, rászoktak a napi többszöri óra nézésre, a gazda a kinti munkák, az állatok etetése, az asszony a pontos ebédfőzés, vacsorakészítés miatt. Amilyen nehezen barátkozott meg az egyszerű ember az órákkal, később elfogadottá, szinte nélkülözhetetlen tárggyá, anyagi szimbólummá vált a különböző órák birtoklása. Néprajz- tudósunk, Kiss Lajos feljegyzi azt, hogy amikor a tanyás béres költözteti családját az új helyre, a bútorokkal megrakott szekéren, a bakon ülő asszony kezében ott a féltve őrzött, egyszerű falióra. A hátrébb ülő nagyobb gyerekek kezében pedig a „pundusok”, az órasúlyok vannak, amelyeket le nem tehetnek, nehogy elguruljon a költözködés alatt.2 Az egyszerűbb festett parasztórákat díszesebb órák váltják fel a szobában, az előbbiek kikerülnek a konyhába, ahol a gaz- dasszony még évtizedekig hasznát veszi ezeknek.3 A parasztságnál és a mezővá1 Magyar Néprajzi Lexikon. Főszerk. ORTUTAY Gyula. Budapest, 1981. 4. köt. 94-95.

2 KISS Lajos: A szegény emberek élete. Budapest, 1955. 111.

3 NAGY Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán. Békéscsaba, 1975. A Békés megyei Múzeumok Közleményei. 239.

104