A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

TANULMÁNYOK - ANTAL TAMÁS: Hódmezővásárhely szervezési és működési szabályzatának ügye a két világháború között

szabályrendeletét, melyet - lévén földrajzilag szomszédos törvényhatósági jogú város - Hódmezővásárhelynek is megküldött.34 Az eddigiekben ismertetettekhez azonban hozzátesszük, hogy a folytonos provizórium 1929 előtti éveiben időről időre megesett, hogy a főjegyző összeál­lította az 1913. évi szervezési és működési szabályzat (mintegy) hatályos, egy­séges szerkezetű szövegét, amelyet a városi szervek sokszorosítva használhat­tak.’5 Ezek közül az utoljára, vagyis 1928-ban készített szövegváltozat érdemel külön is figyelmet.36 Előzményként 1926. április 23-i jelentésében a főjegyző tudatta a tanáccsal, hogy az 1913. évi működési szabályrendelet szövegét az időközben bekövetkezett változások átvezetésével hatályosította.37 Az eredmény elnyerhette a tanács helyeslését, mivel két évvel később - az újabb státuszrende­zést követően 1928. május 5-én hasonló utasítást adott Endrey Béla főjegyző­nek, aki a jelentését, valamint a kiigazított szöveget az 1928. szeptember 15-i tanácsülésen terjesztette elő. Sajnálatos módon az említett évi tanácsülési jegy­zőkönyveket nem sikerült felkutatnunk, azonban az elintézett iratok jegyzékéből tudható, hogy az említett napon a tanácsban az elnöki teendőket Fejérváry Berta­lan tanácsnok látta el, Szathmáry Ferenc tb. aljegyző vezette az elveszett jegyző­könyvet, illetve, hogy rajtuk és Endrey Bélán kívül még Nagy Gábor, Simon József és Juhász Mihály tanácsnokok voltak jelen.38 A városi tanács aznap a 19.787/1928. számú határozatával jóváhagyta a fő­jegyzői jelentést, és utasította a kiadóhivatalt, hogy a szervezési szabályrendelet ekként szövegezett és egyúttal rendelkezésére bocsátott példányából - az 1926 folyamán beszerzett sokszorosító géppel - további ötven példányt állítson elő. Egyben felhatalmazta a tanács a főjegyzőt a szükséges alapanyagok - négyezer ív papiros és nyolcvan ív viaszlap - beszerzésére. Sürgős lévén a feladat, a ta­nács a sokszorosítást végző tisztviselőt előre mentesítette az egyéb teendői alól. Az ekként többszörözött szabályzatot a főjegyzőnek kellett szétosztania a tör­vényhatósági szervek között.39 A jelen tanulmányunkban említett 1913. évi - a belügyminiszteri észrevéte­lek alapján 1918-ban kismértékben módosított - szervezési szabályrendeletnek ezt, az 1928-ban hatályosított és sokszorosított változatát közöltük szöveghűen 14 * * * 18 14 Uo. 319/1944. számon iktatott V. ügyosztályi iratok, amelyek csomója tartalmazza az 1920 óta eltelt idő ide vonatkozó számos okirati emlékét is. Vö.: RUSZOLY: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872-1944. (Tanulmányok Csongrád megye történetéből, XXXV.) Szeged, 2004. 315-326. Pl. CSML HL Tan. ir. II. 8079/1926. t. ü. sz., 19787/1928. t. U. sz. iratok; CSML HL Főjegyzői ir. 387/1926., 415/1928. számú V. ügyosztályi iratok (319/1944. csomó). 46 CSML HL Rendeletek 81. tétel: Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal felruházott város szervezési szabályrendelete, 104 p. (1928) ,7 CSML HL Főjegyzői ir. 343/1926. számú V. ügyosztályi irat. 18 CSML HL Hódmezővásárhely Város Tanácsának iratai, Tanácsülési jegyzőkönyvek, 1928. szeptember 15. 39 CSML HL Főjegyzői ir. 415/1928. számú V. ügyosztályi irat (319/1944. iratcsomó); CSML HL Tan. ir. II. 19787/1928. t. ü. sz. irat (a hozzá tartozó 5673/928. sortári számon irat nem található). 170

Next

/
Oldalképek
Tartalom