A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

VARSÁNYI ATTILA: Titkári beszámoló a Szeremlei Társaság 2010. évi tevékenységéről

sát, avagy elég megvárni a 2011 elején esedékes rendes évzáró közgyűlést. A tagság az utóbbi mellett döntött, ezzel párhuzamosan megbízta a titkárt a Társa­ság ügyeinek további vitelével, beleértve a 2010. évi évkönyvbe szánt tanulmá­nyok összegyűjtését, a kötet szerkesztését, valamint kiadásának megszervezését. Jelen kötet megjelenését a Szeremlei Társaság több tagja, valamint az év­könyv több szerzője támogatta különböző összegekkel. E helyen illeti meg méltó köszönet Laurencz Dénest, dr. Antal Tamást, Borús Gábort, Francisztiné Molnár Erzsébetet, Kovács Istvánt, dr. Kruzslicz István Gábort, Presztóczki Zoltánt, Szigeti Jánost és Talmácsi Györgyöt, illetve Kovács L. Lászlót, Rosztóczyné Kenéz Juliannát és dr. Varsányi Péter Istvánt, akik nélkül e kötet nem jelenhetett volna meg. Társaságunk tagjai 2010-ben Dr. Antal Tamás PhD. tudományos segédmunkatárs (Szegedi Tudományegye­tem Állam- és Jogtudományi Kar, Európai Jogtörténeti Tanszék) Árva László igazgató (Németh László Gimnázium és Általános Iskola) Balázs Miklósáé ny. földhivatali dolgozó Balog Gábor politológus Dr. Baracs Gabriella PhD. történész-kutató Baracs Róbert fordító Bárány Béláné közgazdasági irodavezető (Mindszent Város Polgármesteri Hivatala) Benkó' László szakács Dr. Béres Mária régész, múzeumigazgató (Koszta József Múzeum, Szentes) Bernátsky Ferenc helytörténész-múzeumpedagógus (Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ) Dr. Berta Tibor igazgató-helyettes (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged) Prof. dr. Blazovich László ny. levéltár-igazgató (Szeged) Blazovich Péter történész, intézményvezető (Emlékpont) B. Nagy Katalin ny. régész Borús Gábor könyvtáros (Németh László Városi Könyvtár) Dr. Erdélyi Miklós ügyvéd Farkas Ferenc ny. tanár Felletár László ny. földmérő Földvári László ny. művelődésiház-igazgató Francisztiné Molnár Erzsébet ny. oktatási referens Herczeg Mihály ny. levéltár-igazgató, a Társaság elnöke Jung György tanár (Németh László Gimnázium és Általános Iskola) Koncz Sándor tanár Kovács Ferenc biztosítási ágazatvezető Kovács István ny. középiskolai tanár, könyvtáros 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom