A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

ADATTÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei. 2. rész: G-K

Kárász (Karasz) József (*1914 Szeged, fl996 Hmvhely) író, könyvtáros, bibliográfus, Vásárhely díszpolgá­ra. 758. KÁRÁSZ JÓZSEF-EMLÉKTÁBLA Kohán György utca 3. Erdős Péter alkotá­sát 2004. május 12-én avatták az író születésének 90. évfordulója alkalmából. Erdős Péter (*Hmvhely, 1938) festő- és grafikusművész. 759. KARD UTCA Védett utcanév. Tarjánban a Karályszék utcát köti össze a Malom utcával (1857). Az utca követi az egykori Királyszék-tó partvonalát. He rezeg Mihály úgy véli, hogy a név a háborús viszontagságokra - tatárdúlás, törökpusztítás, osztrák há­borúk - utal. 760. KARDOS MALOM UTCA Tarjánban a Sarolta utca környéke (1850). 761. KARDOS UTCA -► DEÁK FERENC UTCA 762. KÁROLYI KATOLIKUS KÖZÖSSÉGI HÁZ Andrássy út 13. Műemlék (1958). Kopold Imre tervei szerint a Károlyi család építtette az uradalmi tiszttartó részére 1794- ben, ezért inspektorális kvártélyháznak vagy tiszttartó háznak is nevezték. Bodnár Béla urasági ház névvel illette. A tiszttartó innen irányította a Károlyiak uradalmait. Az épület az 1808-as tűzvész után nyerte el mai formáját. A 1902-től egyházi célokat szol­gált. 1943-ban a Közellátási Hivatal, 1953-1954-ben a Zeneiskola működött itt. 1960- ban a Könyves utca 5. szám alól ide költözött a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Jelenleg a Katolikus Egyház közösségi háza. 763. KÁROLYI UTCA Vöröskereszt utcától vezet a Késmárk utcáig. 1851: Lakhati Nagy utca; 1888-1889: Lakhat utca; 1890-1949: Károlyi utca; 1950-1990: Dimitrov utca; 1991: Károlyi utca. Dimitrov, Georgi (*Kovacsevci, 1882 fMoszkva, 1949) bolgár kommunista vezető. ♦ A Károlyi család legnevesebb tagja gróf Károlyi Sándor (*Nagykároly, 1669 fNagykároly, 1743) kuruc generális, a szat­mári béke megkötője, Vásárhely földesura. 764. KÁROLYI MIHÁLY UTCA -» KIRÁLYSZÉK UTCA 765. KAROLYI-TELEP A Szent László utca folytatásában 1929-ben mérték ki a tel­keket. A telepet csak 1945-ben nyilvánították belterületté. Névadó egy Károlyi nevű földtulajdonos, akinek a területét mérték ki. 766. K’ART ÉPÍTÉSZETI STÚDIÓ Szabadság tér 71. 767. KÁRT A UTCA — KORONA UTCA 768. KASA MALOM Egykoron a Lázár utcában a Vörös utca sarkán állt. 769. KÁSA-ERDŐ Kertvárostól keletre a Hódmezővásárhely-Szentes vasútvonal és a —vHódtó-Kistiszai-csatorna közötti terület. 770. KASSA UTCA Csúcsban a Jókai és az Ötvenhat mártír utcákat köti össze. 1932— 1947: Kassa utca; 1948-1949: Kunfi Zsigmond utca; 1950-1990: Makarenko utca; 1991: Kassa utca. Kassa (KoSice) felvidéki város. ♦ Kunfi Zsigmond (*Nagykanizsa, 1879 fBécs, 1929) szociáldemokrata politikus, miniszter, publicista, tanár. ♦ Makarenko, Anton Szemjonovics (*Belopolje, 1888 fGolicino, 1939) szovjet pedagógiai író. 771. KASZA UTCA Susánban a Bajza és a Püspök utcákat köti össze (1857). 772. KASZÁRNYA -> HÓD MEZŐGAZDA RT. KÖZPONTJA 773. KASZAP MALOM UTCÁJA Susánban a Püspök utca környéke (1850). 774. KASZAP PÉTER KAPU Az árvédelmi fal Bagolyvár melletti lépcsős lejáróját 2010. július 1-jén nevezték el. Kaszap Péter (*Hmvhely, 1727 fHmvhely, 1799) főbíró. 775. KASZAP PÉTÖR MALMA UTCÁJA Susánban a Bajza utca környékén (1850). 776. KASZAP PUSZTULT MALOM UTCÁJA Az egykori Új utca tized utcája (1850). 442

Next

/
Oldalképek
Tartalom