A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
IN MEMORIAM - DOBOS IRMA: Egy hosszú és gazdag életút. Dr. Uzonyi Rózsa (1901-1999) tanári pályája
el róla. Az 1940-es évek elején készült márványszobrot a Nemzeti Galéria, míg erről a terrakotta másolatot a család őrzi. A háború után ugyanebben az iskolában már ismét tanárként dolgozott, mivel igazgatói megbízásáról 1946-ban lemondott, majd 1954-ben áthelyeztette magát férje betegsége miatt Gyöngyösre, a Vak Bottyán Gimnáziumba, amely később a Berze Nagy András nevet kapta. Az erről a gimnáziumról megjelent emlékkönyvben mindössze csak annyi olvasható, hogy Vajda Béláné Uzonyi Rózsa biológia-földrajz szakos tanár 1954/55-től az 1958/59-es tanévig oktatott, és 1959-ben ment nyugdíjba (Emlékkönyv 1981). Férje 1959. évi halála után a fővárosba, unokahúgaihoz költözött. 1999. április 5-én családi körben, Budapesten halt meg és a Rákoskeresztúri Köztemetőben, a családi sírboltban nyugszik. Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom Bakó Annának, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum muzeológusának az oktatómunkára vonatkozó irodalom, és Seres Juditnak, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár tájékoztató könyvtárosának az egyetemi éveket bemutató adatok szakszerű kutatásáért és közléséért. Irodalom Bizonyítvány a nemességről. 1942:—M. kir. Belügyminisztérium. Emlékkönyv 1981: A gyöngyösi Berze Nagy János gimnázium jubileumi emlékkönyve 1634- 1984: Gyöngyös. Értesítő 1934—1938: A hódmezővásárhelyi református leánylíceum értesítője az 1933-34., az 1934-35., az 1935-36., az 1936-37., 1937-38. iskolai évről. - Hódmezővásárhely. Évkönyv 1938-1944: A hódmezővásárhelyi leánygimnázium évkönyve az 1938-39., az 1939-40., az 1940-41., az 1941-42., az 1942-43. és az 1943-44. tanévről. Herpay G. 1926: Nemes családok Hajdú megyében. - Debrecen. Kempelen B. 1931: Magyar nemesi családok. 10. Budapest. Lelkes Gy. 1992: Magyar helységnév azonosító szótár. Budapest, Balassa Kiadó, 978 p. Magyar Életrajzi Lexikon 1991: Uzonyi Ferenc szócikk. A-Z, III. 806. Nagy I. 1863: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 11. 426. Pest, Reprint kiadás. Szinnyei J. 1914: Magyar írók élete és munkái. 14. 687-688. Budapest. Uzonyi F. 1961: A nemes uzoni Uzonyi-Kis család leszármazása. (Családfa) Kézirat. 1961. december 31. Uzonyi R. 1926: A Börzsönyi hegység északi részének andezites kőzetei. - Egyetemi pályamunka. Szeged, 1926. Kézirat. Uzonyi R. 1928: Hontmegyei Királyháza déli vidékének kőzettani viszonyai. - Ferencz Józef Tudomány Egyetem Ásvány- és Földtani Intézete, Szeged. 1-23. Uzonyi R. 1930: Beitrage zur Petrographie des nördlichen Teiles des Börzsönyer Gebirges. - Ferencz József Tudomány Egyetem, Tudományos Közleményei, 2. 46-56. Pozsonyi József: A semsei Semsey család története. Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2002. 318