A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
ÉVFORDULÓ - PRESZTÓCZKI ZOLTÁN: A vásárhelyi olvasókörök alapítója. 200 éve született Szamecz András
rök „atyjára”. A helyi egyesületekről szóló kiadványokban is legalább érintőlegesen előfordul neve. Emlékét jelenleg egy kopjafa (Hegyi Flórián fafaragó alkotása, melyet Szamecz halálának centenáriuma alkalmából, 1999. július 17-én avattak fel) őrzi sírhelyénél az unitárius temetőben. 1999. október 5-én, Szamecz halálának 100. évfordulója kapcsán a susáni Szabadság Olvasókörben - amely Rácz István köri könyvtáros révén a legszorgalmasabban ápolja a volt nemzetőr emlékét - felavatták a Szamecz András Emlékszobát, amely tulajdonképpen a kör könyvtárhelyisége. Az avatáson Fodor Sándor akkori elnök mondott köszöntőt, Rácz István ismertette Szamecz életútját, majd Csáki Imre, az Olvasókörök Országos Szövetségének elnökségi tagja mondott beszédet.37 2007 tavaszán ugyancsak a susáni Szabadság Olvasókör udvarán a város nevében Almási István alpolgármester és az egyesület tisztikara felavatta Szamecz Andrásnak, mint az olvasókör 134 évvel korábbi kezdeményezőjének Návay Sándor szobrászművész által alkotott mellszobrát.38 * 3 37 Az emlékszoba-avatás meghívója, Csáki Imre előadásvázlata, valamint a szoborról és a kopjafáról készült felvételek a Szabadság Olvasókör birtokában. A szerző köszönetét mond Rácz István köri könyvtárosnak, illetve Bozóki Antal elnöknek a fentebbi dokumentumok rendelkezésre bocsátásáért. 3S Internet: http://hodmezovasarhely.hu/cikkek/szametz-andras-szobra-az-olvasokor-udvaran-1384 (2007. márc. 18.) 273