A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

TANULMÁNYOK - BORÚS GÁBOR: Egy vásárhelyi nyomdászcsalád, 1901-1951

séget folytat, valamint a Kállay utcai „nyomda” megindításakor nem történt más, mint az, hogy „iparjogosultságát bérbe adta Deutsch Ignácz Kállay u. 2 sz. alatti lakosnak”.50 A vizsgálat megállapította, hogy Dura az általa vállalt nyomdai munkákat Deutsch Ignác műhelyében készíttette el. Időközben Erdeiék ismét feljelentik, mert továbbra sem folytat nyomdaipart. Az 1938. szeptember 15-én elkészült másik jelentés hasonló ügyet tárt fel idős Dura „vállalkozásával” kapcsolatban. Megállapították, hogy a Nyizsnyay utca 1. számú ház pincéjében működő nyomdának Kohn László füszerkereskedő segéd a tulajdonosa és üzembentartója, aki - engedélye nem lévén - idős Dura Lajos iparengedélyével vállalkozik.5' Ezeket a tényeket Dura próbálta szépíteni a vizsgálat során, de sohasem tagadta. Többször is felszólították, hogy igazolja: folytat-e nyomdaipari tevékenységet, de ő erre csak ugyanazt tudta mondani. Végül 1938. december 31-én kiadott véghatározat alapján 1939. április 5-én visszavonták az 1935-ben kiadott iparigazolványát.52 Fiának, ifjú Dura Lajosnak vállalkozása ezzel szemben virágzott. 1936-ban 7 különböző folyóiratot, hetilapot, alkalmi újságot jelentetett meg a sportláptól kezdve, a katolikus folyóiraton keresztül az élclapig. Ebben az időben adta ki a legtöbbféle periodikát a városban,5’ köztük a város művelődéstörténetében legje­lentősebb helyet elfoglaló Tornyai Társaság egy számot megélt lapját, a Hódta- vát. A magyar könyvészet 1936-os nyomdászati adatai szerint 8 könyvet is meg­jelentetett. Ebből azonban csak kettő tekinthető könyvnek, a többi csak könyv­formátumú hivatali, egyesületi kiadvány. Kiadta Pócsy Mihály verseit54 tartal­mazó, az életmű második kötetét és a szentesi karikaturista, Dönczy Lukács Ödönnek a város notabilitásait megörökítő albumát.55 * Méltó örököse lett apjának. Olyannyira, hogy a még jobb üzlet reményében a bejáratott, nagy olvasótáborral rendelkező Népújság helyett egy új napilapot indított. Felkérte Szathmári Jánost (1904-1993), az ifjú, ambiciózus politikust, a Vásárhelyi Újság egykori szerkesztőjét, a NÉP vásárhelyi titkárát, hogy dolgoz­zanak együtt az új újságnál. Dura tízéves, fel nem bontható szerződét kötött ve­le.50 1939. február 7-én megjelent az új lap, a kormánypárti Vásárhelyi Új Hírek Szathmári szerkesztésében. Gonda József lapja, a Népújság ezzel egy időben már a templombazárban lé­vő nyomdából került ki az utcára. A szerkesztőség és a kiadóhivatal pedig a Nyizsnyay utca 11. szám alá, Gonda lakására költözött át,57 és 1939. augusztus 50 Uo. 3840/1938. 51 Uo. 1339/1938. 52 Uo. 5944/1938. 53 KŐSZEGFALVI Ferenc: i. m. 64. M Pócsy-versek. Összegyűjt. SZÉKELY János. Hódmezővásárhely, 1936. 55 Hódmezővásárhelyi karikatúra-album. Rajz és linóleumba metszette DÖNCZY Lukács Ödön. Hódmezővásárhely, 1936. SA SZATHMÁRI János levele Köszegfalvi Ferencnek. 57 CSML HL Ein. ir. 604/1936. sz. irathoz csatolva. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom