A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

TANULMÁNYOK - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Harc a tüdővész ellen. A kútvölgyi tüdőszanatórium története

Utasították Széli József főorvost, hogy egy héten belől hozassa rendbe az épületet. Átadták a városnak a Bethlen István utcai Tüdőbeteg-gondozó Intéze­tet, mert a tüdőbetegség elleni védekezés oly méreteket fog ölteni, mely az Egyesület lehetőségeit és feltételeit meg fogja haladni, s főleg közületi feladato­kat fog képezni.56 1947. április 16-án Kiss Pál egyesületi elnök kalauzolásával megtekintette a szanatóriumot Bálint Aladár, az OTI főfelügyelője, Körösi Ferenc, az OTI főor­vosa és Szitás Mihály, az OTI helyi kirendeltségének ügyvezetője. El voltak ragadtatva a szanatórium csodás fekvésétől, az épületek tisztaságától és a beren­dezések célszerűségétől. Alkalmasnak találták az azonnali megnyitásra, egyben biztosították a beteglétszám 60%-át.57 A szanatórium 50 ággyal (A, B, C jelzésű pavilonokban) nyílt meg, a többi 25 ágynak nem volt kellő felszerelése. A fürdőszobákba artézi kút magas víz­nyomása emelte be a vizet. Külön épületben volt a 120-150 fős kapacitású konyha. A megnyitásán megjelentek: Karácsonyi Ferenc főispán, Erdei István (SZDP), Oláh Mihály (MKP) és Keresztes Tamás (FKgP) nemzetgyűlési képvi­selők, a szakszervezetek titkárai, az Egyesület tagjai és az OTI igazgató­főorvosa, Körösi Ferenc.58 Május elején már 100 beteg ellátását biztosították. A főorvosi állásra Draskovics Dénes, Müller Ferenc és Szakkay Antal nyújtotta be jelentkezését. Az állást Draskovics Dénes nyerte el. Alorvosnak egyhangú szavazattal Cseley Mátyást, a kórház belgyógyászát választották. A meghirdetett gondnoki állásra 34-en jelentkeztek.59 A működtetés költségeit a Körös-Tisza-Maros Árvízmentesítő, a Szeged Vi­déki Árvízmentesítő és a Csongrád-Kecskeméti Árvízmentesítő Társulat 105 ezer forintos, 7 ágyra tett alapítványa és az OTI betegápolási költsége biztosítot­ta. Dékány József polgármester-helyettes, a Körös-Tisza-Maros Vízgazdálkodá­si Társulat miniszteri biztosa személyes példával is segítette a szanatóriumot: kilenc sertést állított be hizlalásra a szanatórium részére.60 Még ebben az évben megszűnt a Szanatórium Egyesület, és a szanatóriumot teljes berendezésével - az 1947. március 8-ai választmányi határozat alapján - a városi közkórházhoz csatolták, és a kórház egyik osztályaként működött tovább. A közgyűlés 1948. május 25-én 128. sz. határozatával kimondta az Erzsébet közkórház tüdőbetegosztályának a felállítását, tüdőszakorvosi képesítéssel ren­delkező osztályos főorvosi állással. 1948. szeptember 30-án a Szanatóriumi Egy­let kimondta feloszlását, minden ingó és ingatlan vagyonát, jogosítványát, köte­lezettségét Hódmezővásárhely város Erzsébet-kórházára ruházta át. Ez érintette 56 Uo. 1946. szept. 1. 57 Alföldi Újság, 1947. márc. 8. 58 Uo. 1947. ápr. 18. 59 Uo. 1947. ápr. 22. 60 Uo. 1947. máj. 9. 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom