A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Ecsetvonások Hódmezővásárhely sporttörténetéből

FÖLDVÁRI LÁSZLÓ ECSETVONÁSOK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SPORTTÖRTÉNETÉBŐL A hódmezővásárhelyi Kokron Sportkör tizenkét éve A sportkör 1936. május 10-én alakult meg a labdarúgó szakosztállyal. Az újonnan meg­alakult csapat még azon év őszén megmérkőzött a jó nevekből álló és jelentős labdarú­gómúlttal rendelkező Hódmezővásárhelyi Munkás Torna Egyesület (HMTE) csapatával. A barátságos mérkőzésen a Mazura - Török, Kerekes, Benkő — Kiss, Béni — Nagy, Körösi, Nacsa, Dóda, Nagy Gy. összeállítású csapat 9:0 arányú vereséget szenvedett. A gyári labdarúgócsapat vezetősége a jövőt tervezve edzőt szerződtetett a csapathoz. Megegyezett a Hódmezővásárhelyi Torna és Vívó Egyesülettel (HTVE), hogy edzései­ket és mérkőzéseiket a HTVE pályáján fogják tartani. Megegyezés született még egy későbbi időpontban, közös költségen felépítendő klubhelyiség ügyében is. A zöld-fehér színekben játszó csapatot benevezték a Délalföldi Labdarúgó Szövetség (DLASZ) II. osztályú bajnokságába. 1937. augusztus 22-én bontott zászlót a Kokrongyár Sport Kör. Kokron Károly és Kokron József, a Sport Kör vezetőinek jelenlétében áldotta meg a fehér zászlót a refor­mátus templomban Márton Árpád elnöklelkész, a katolikus templomban Cseh András kanonok. A zászlósanya Kokron Károlyné volt. Délután a Hiszek egy elhangzása után a HTVE sporttelepén adta át Kokron Károlyné a zászlót Micsinay Péter főmérnöknek, a Sport Kör elnökének. Ezután vette kezdetét a műsoros délután, ahol első számként a Kokron-gyári hölgytornász szakosztály tagjai mutatták be szabadgyakorlatukat, amelyet Rácz József testnevelő tanár tanított be. A lövész szakosztály látványos háziversenye után a gyár tánccsoportjának Szabó Andor tánctanár által betanított körmagyarja aratott óriási sikert. A több mint három órás műsoros délutánt Illy Dezső által vezetett gyári énekkar produkciója zárta. A nagy nap a Vigadóban rendezett bállal zárult. 1937 tavaszán a Kokron SK az induló HILL bajnokságban „melegített” az ősszel in­duló bajnoki küzdelmekre az Árpád, Bercsényi, Előre, Hunyadi, Toldi és Törekvés csa­patai mellett. A Kokron SK az Árpádot 2:1 (1:1), az Előrét 10:0 (4:0) arányban győzte le, de a rangadón — bár Sádi 2 gólt is rúgott — 4:2 (1:0) arányban vesztett a Bercsényi ellen. Nagy érdeklődéssel várta mindenki az augusztus 31-én kezdődő bajnokságban a Kokron SK bemutatkozását a Mindszenti LE ellen, azonban a mérkőzés elmaradt. A második forduló vereséget hozott: SZATE - Kokron SK 3:0 (0:0). Az alig egy hónapja a II. osztályban játszó csapatot feljelentették a DLASZ-nál az amatőr szellem megsértése miatt. A helyi rangadón a Kubán - Török, Kerekes, Kiss F. - Nacsa, Rudolf - Gyúrni, Öze, Kiss M„ Pálinkás, Fazekas összeállítású csapat Fazekas és Pálinkás góljaival 2:2 arányú döntetlent játszott a HMTE II-vel, a csoport favoritjával. A Szegedi Postás elleni mérkő­zést követően a Kokron játékosai közül Nacsa és Török meghívást kapott Szentes város válogatottja ellen készülő városi keretbe. A Zrínyi ellen idegenben 3:1 (1:1) arányú vereség után, hazai közönség előtt Őze, Fazekas és Pálinkás góljaival 3:1 arányban legyőzte az USE csapatát. A Rákóczi SE elleni 1:1 (1:0) döntetlen után a Mazura - Török, Kerekes, Juhász — Kiss M., Rudolf- Szűcs, Kiss F., Nacsa, Pálinkás, Gyúrni összeállításban Török, Gyúrni és Kiss F. góljai­453

Next

/
Oldalképek
Tartalom