A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Ecsetvonások Hódmezővásárhely sporttörténetéből

A legeredményesebb ifjúsági versenyzői címet ifj. Sülé József érdemelte ki. Horváth József II. osztályú minősítést nyert. Rajtuk kívül jó eredményeket ért el Nagy Sándor, Olasz Ferenc, Dani Mihály, Mikula János, Csanki István. Birkózás 16 felnőtt tagja mellett (a HSZMTE birkózói voltak) 12 úttörőkorú általános iskolai tanuló látogatta rendszeresen az edzéseket. Ambruzs Sándor, Olasz Sándor, Buzi Sándor, Tóth Imre, Nagygyörgy Sándor az év különböző versenyein 7 első, 4 második és 4 har­madik helyet ért el. Teke Az országos Dózsa-bajnokságon mutatkoztak be. A Budapesti Dózsától 2913:2858 ará­nyú vereséget szenvedtek. A férfi egyéni versenyben 1. Bubori, 2. Tóth Bálint. Céllövészet Rövid idő alatt országos viszonylatban is feltűnő eredményeket produkáltak. A Szegeden megrendezésre került Rákosi Kupán a férfi csapatversenyben a Szegedi Honvéd mögött a H. Dózsa I. a második, a H. Dózsa II. harmadik lett. A női csapatversenyben a H. Dó­zsa első lett, megelőzve a Szegedi Honvédet. A Béke Kupa férfi egyéni versenyén Lukács László 2., Dani Imre 3., Kovács Sándor 4., Szabó Lajos 5., Cseri János 8. lett. A női egyéni versenyen Imre Irma 1., Bíró Lászlóné 5., Fullai Anna 6. helyezést ért el. A férfi csapatversenyen a Dózsa I. a Szegedi Honvéd mögött a 2., a Dózsa II. pedig a 4. helyen végzett. Az év végén az országos Dózsa Sportközpont által készített kimutatás szerint a H. Dózsa SK az ország több mint 70 sportköre között első három közé került. 1953 Labdarúgás Vezetőségének nem kevés gondot okozott, hogy meghatározó játékosok távoztak, az újonnan jött katona játékosok pedig még nem szoktak össze. Különösen sokat várt a szakosztály vezetése a Kecskemétről visszatérő Palócz Lajostól. Az első mérkőzésen a Szegedi Postástól 7 gólt kaptak, amelyre csak eggyel tudtak válaszolni. Második mérkőzésükön a Varga (Alkusz) - Takács, Venkei, Palócz — Székely, Untenberger — Imre, Hafner, Nagy, Daru, Balázs összeállítású csapat (Alkusz, Untenberger, Hafner mint katona játszott a csapatban) 2:0 arányú győzelmet aratott a Szegedi Haladás felett. A csapat eredményes szereplését vidéken elszenvedett váratlan vereségek rontották le, és tették szurkolóik számára elfogadhatatlanná: Újszegedi Vörös Lobogó - H. Dózsa 1:0; H. Dózsa - Szegedi Honvéd II. 1:0; H. Dózsa - Csanádi SK 4:1; Szegedi Haladás - H. Dózsa 2:0; H. Dózsa-Mórahalmi AVH 5:1; H. Dózsa - Szőreg 2:0; Szegedi Honvéd II. - H. Dózsa 8:1; H. Dózsa — Újszegedi Vörös Lobogó 4:0 (ezen a mérkőzésen játszott először együtt Gilicz László és Gilicz Gyula), H. Dózsa - Vörös Lobogó Nagylak 3:1. A Kovács — Machlik, Venkei, Kántor — Porkoláb, Dávid — Gál, Vörös Balogh, Palócz. Holecz, Nagy Gábor összeállítású csapat Mezőhegyesen 5:2 arányú vereséggel zárta a szezont, a megyei labdarúgó bajnokság József Attila-csoportjában. A bajnokság 465

Next

/
Oldalképek
Tartalom