A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - MAKÓ IMRE: A vörös offenzíva és a román megtorlás Hódmezővásárhelyen 1919-ben
Berényi az 1919 áprilisában a proletárhatalom megvédése végett túszként Budapestre hurcolt (májusban és júniusban azután sértetlenül hazabocsátott) városvezetők és előkelőbb polgárok, Csáky Lajos és társaik „embere” volt.10 A tragédia áldozatairól, főként hátramaradottjaik városi segélyezése, a nyomorúságos segélyösszeg felemelésére irányuló kérelmek kapcsán, időnként megemlékezett az ellenforradalmi korszak sajtója. Ezekből a híradásokból természetesen nem hiányzott az emberi együttérzés. A polgári társadalom azonban, mely annak idején nyilván nem tartott a vörösökkel, de a románokat sem kívánta vissza, meglehetős távolságtartással viszonyult ahhoz a korszakhoz, amelyben - a lelkész krónikaíró fájó számvetése szerint - a bolsevizmus megbocsáthatatlan bűneként magyar emberrel szemben románnak kellett Magyarországon megvédelmeznie magyar ember életét és vagyonát.83 84 A sajtó 1942 nyarán arról értesült, hogy indítvány készül a törvényhatósági bizottsághoz emléktábla felállítására a tömegmészárlás helyén és a vasút mellett, ahol a fővárosból érkezett vörös terrorkülönítmény 1919 tavaszán a Makóról elhurcolt túszai közül ötöt kivégzett. „Végtére olyan nagy események voltak ezek, - áll az akkori, szenvtelennek tűnő kommentárban - amelyek hozzátartoznak a nagy időkhöz. S hatásukban elrettentők. Az országban mindenütt emléktáblával jelölték meg már az ilyen helyeket, hát mi is megcsinálhatjuk.”85 A kezdeményezés ekkor, vélhetően a háború miatt, nem valósult meg. A második világháborút követően beállt politikai fordulat a román vérengzés megítélésében is lényeges változást hozott. Az új rendszer már magáénak tekintette a kivégzett embereket, mint az ellenforradalom proletár áldozatait. Egyesek, kezdve a kommunista Vásárhely Népével, mely 1945-ben a hóhérok és csatlósaik kinyomozását és megbüntetését is szorgalmazta, egyenesen azt állították, de legalábbis sugallták, hogy a véres esemény a horthysta fehérterror műve volt. A propaganda 1947 elején aktualizálta is azt a köztársaság-ellenes összeesküvés leleplezése kapcsán, melyet az egykori tragédia megismétlődésének a meghiúsításaként üdvözölt.86 A kor hivatalos (marxista) történetírásának a tényekre szorítkozó értékelése szerint a románok az 1919-ben a kizsákmányolok uralmát lerázó, és a munkáshatalom bukása után a vöröskatonák visszatérésekor újra talpra állt proletariátust kívánták megfélemlíteni, és rajtuk álltak bosszút.87 83 GAÁL 1969. 34. - Weisz özvegye, született Kriegler Gizella, a megszállást követő népszámláláskor román nemzetiségűnek vallotta magát. CSML HL Tan. ir.: Népszámlálási összeírási ívek 1920. 84 A város rémnapjaiból = FH, 1920. aug. 3. 85 VRÚ, 1942. aug. 30. 86 GAÁL 1969. 530.; VN, 1945. jan. 10, 17.; ifj. K(OVÁCS). I(mre).: így mutatkozott be az ellen- forradalom Vásárhelyen 1919-ben = VN, 1947. febr. 18.; 1919. július 25: az ellenforradalmi tömeggyilkosság napja Vásárhelyen. Emlékezünk a 30. évfordulón = Délvidéki Hírlap, 1949. júl. 24.; VARSÁNYI Péter: Ártatlanok. Az 56 vásárhelyi mártír emlékére. = CSMH, 1981. júl. 21,22, 23, 24, 25; A Munkáspárt (MSZMP) Hódmezővásárhelyi Kulturális Bizottsága: Nyilatkozat. Ki hamisítja meg a város történetét? = Vásárhely és Vidéke, 1991. máj. 7. 87 GAÁL 1969. 33-34. 78
