A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

ADATTÁR - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Hódmezővásárhely belterületén működő elemi nép- és általános iskolák - 2. rész

szenvedő tanítványok is. 175 rászoruló gyermek étkeztetését úgy oldották meg, hogy a legszegényebb 59 fő naponta kapott ebédet, 58-58 fő pedig naponként felváltva. A Magyar Vöröskereszt liszt-, cukor- és kávésegélyt osztott, a város ruhasegélyéből a szegény tanulók cipőit talpaltatták meg 55 pengő 11 fillérért, de sokat segített Kokron József és fia adománya is.3

A mulasztási bírságpénzt rendszeresen a szegény tanulók segélyezésére fordították, ruhaneműt, cipőt, tanszert, gyógyszert vettek. A város iskolái közül évről-évre ide (és a Külső Klauzál utcai iskolába) járt a legtöbb szegény sorsú gyermek. A nevelőtestület

1938. január 28-án levélben kérte, hogy „engedélyezzék az egyhuzamos tanítást azért, hogy a gyermekek ebéd után is a meleg teremben maradhassanak. így nem az utcán vagy a fűtetlen hideg otthonban töltenék a délutánokat felügyelet nélkül. Ezeknek a tanulóknak feltétlenül jobb, ha a tanítási időn túl is az iskolában tartózkodhatnak. A napi négyszeri gyaloglás ide-oda elrongálja a cipőt, és már azért nem tud iskolába járni.”4

1938. május 11-én Bányai Péter a tantestület nevében engedélyt kért a VII. osztály megnyitására, amely szeptemberben 30 fővel be is indult. A következő tanévben pedig a

VIII. osztályt sikerült beindítani. Az iskola olyan kis udvarral rendelkezett, hogy a gyerekeket nem lehetett a szabadban tanítani, mindig csak egy csoport lehetett kint. Az is gondot jelentett, hogy a sarokra épült iskolát két utca határolta, „melyek közül különösen az egyiknek olyan nagy a kocsi forgalma, hogy száraz idő esetén nemcsak az utca van állandóan porfelhőben, hanem a por jelentős mennyiségben az iskola udvarára is behatol. A zaj is nagy, nem lehet tanítani.”5

1940-ben a Délvidék visszafoglalásával a katonaság igénybe vette az iskolát, ezért a tanítás csak szeptember 19-én kezdődött. Ekkor még a 7-8. osztályba a 13-15 éves gyerekeknek nem volt kötelező járni, ezért a tanítók nem vették túl szigorúan a hiányzást. Egy jelentésben a következőket fogalmazták meg: „A beiskolázás jó. Azonban nem lehet a tanítónak minden mulasztást szigorúan elbírálni, mert ők most még önakaratukból járnak, s így kedvöket szegné a szigor. Mulasztásaik a család helyzetéhez igazodik: apró dolgok, segítés bizonyos munka elvégzésével. A hideg, vagy a ruhátlanság is oka volt e télen a mulasztásoknak, bár ez csak kismértékben. Főként szegény, munkás szülők gyermekei keresik fel az iskolát, kik megértik a korszerű eszméket és becsülik a több tudást. A szülők megelégedéssel és megértéssel fogadták az újítást, és megértéssel viseltetnek az iskola nehéz munkája iránt.”6 Minden tantermet mosdóállvánnyal, mosdótállal, törölközővel láttak el azért, hogy a gyermekeket tisztaságra szoktassák.7

Az 1940-es statisztika szerint a 6 tanterem nagysága összesen 407 nr, az udvar 670 m". Minden tanteremben kifüggesztették a kormányzó új arcképét, és az új Himnusz táblát is.8 1941-^12-ben a tanítás október 15-től március 31-ig naponta csak 9 órakor kezdődött a sok külterületen élő gyermek miatt.9

1944-ben a szolgálati lakást tanteremmé, és nevelői szobává alakították. 1945 májusában a hat tanítói álláson csak négy tanerő működött, mert ketten elmenekültek. He3 Uo. Susáni Népisk. ir. 204/1937.

4 Uo. 230/1937., 9/1938.

5 Uo. 106/1939.

6 Uo. a/52/1940.

7 Uo. a/114/1940.

8 Uo. 175/1940.

9 Uo. 166/1941.

482