A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

ADATTÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei 1. rész

kötötte össze régen a Lóger és Susán városrészt a Vásártérrel. 1928-ban Császtvay István javasolta, hogy az utcát nevezzék el Soós Istvánról. Mély fekvéséről, vizes állapotáról kapta nevét. ♦ Császtvay István (*Hmvhely, 1841 fHmvhely, 1931) ven­déglős, törvényhatósági bizottsági tag. ♦ Soós István (*Hmvhely, 1863 fHmvhely, 1948) ügyvéd, polgármes­ter. 221. BÚZA UTCA (1) A Béke-telepen a Károlyi utca folytatása (1969). 222. BÚZA UTCA (2) -*• BALASSA UTCA 223. BÚZÁS UTCA Régi-Kishomokon a Hegyi és a Nyári utcát köti össze (2007). 224. CASINO SÖRÖZŐ Hősök tere 2. 225. CÉDULAHAZ Vöröskereszt utca. Az alacsony, téglaalapon vályogfalú, gaztetős épület a 19. században az egykori Vásártér szélén, a régi kórház mellett állt. 1893-ban a Kutasi út 12. szám alá költözött, majd 1896-ban a -> Mázsaházba. A cédulaházban a vásárok idején a rendőrök, az adóellenőrök, a járlatíró, az állatorvos és a rögtönítélő városbíró, a „pofonbíró” tartottak szolgálatot. Itt szedték a vásári árusok után a földesúri jövedelmet. 226. CÉDULAHÁZ -> MÁZSAHÁZ (1-2), NAGY CÉDULAHÁZ 227. CEMENTARUGYAR Bajcsy-Zsilinszky utca. A telepet Pollák Sándor mész- és fakereskedő, valamint Badalik József alapította. 1922-ben részvénytársasággá alakult, Kraszner József budapesti cementgyáros lett a tulajdonos, majd 1928-ban Székely Lász­ló kereskedő. 228 CIB BANK Deák Ferenc utca 15. 1995-ben nyílt. 229. CIGÁNY UTCA A Csomorkányi utca vége környékén (19. század). 230. CIGÁNYÉR UTCA Jókai, Rárósi és Észak utcák környéke (1850). Nevét a Cigány-érről kapta, amely egykor a Csúcs-tó vizét vezette le a Kenyerébe. 231. CIGÁNYVÉG Egykoron a Cigány utcai telepet nevezték így. 232. CIGÖLLÉR A Hód-tó legészakibb öble a mai Bocskai utca alatt, Kisutcai Nagy­tónak is nevezték. Itt volt a ->Nagykikötő. 1845-ben dunai nagy gabonaszállító hajók kötöttek itt ki, amelyeket vásárhelyi gabonával töltöttek meg. 233. CIGÖLLÉR LEJÁRÓ — TOLDI UTCA 234. CIGÖLLÉR KÖZ -> TOLDI UTCA 235. CIGÖLLÉR-SOR A Hód-tó északi öble partján a Topa-ér torkolatától a Kis-tó torkolatáig települt házakat nevezték így. 236. CIMETÉRIUM Ótemplom körüli egykori temető. A középkori latin coemeterium (temető) szóból származik. 237. CIPŐ-, CSIZMA- ÉS PAPUCSIPARI VÁLLALAT A Kálvin János téri Ániszfeld-házban működött, 1918 decemberében alapították. 1919-től szandált is gyár­tottak. Országosan elismert cég volt, termékei az 1925-ös vásárhelyi ipari kiállításon aranyérmet nyertek. 238. CITEK-FOK Az egykori Királyszéki-lapost kötötte össze a mai Zrínyi utcán ke­resztül a Hód-tóval. A partján épült a mai Királyszék utca kezdete. A mély árkon keresz­tül vezetett a ->Citek-híd. 239. CITEKFOK KÖZ A Zrínyi utcából nyílt a Királyszék és a Korona utcák között (1850). Nevét a Citek-fokról kapta. 240. CITEKFOK UTCA Zrínyi és Királyszék utcák találkozásánál (1850). A Király­széki-lapost kötötte össze a mai Zrínyi utcán keresztül a Hódtóval. 404

Next

/
Oldalképek
Tartalom