A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: A körtöltésen túl ott a nagy világ
ásott monstrumot talpra állítsa! Mellé állottunk s csak kapaszkodva értük el arcát, mely az ég felé van fordítva, lábának hüvelyk ujja hosszabb, mint a mi lábunk. Tovább lovagolunk az ősi város nagy temetőjébe, a Sakkara falu mellett emelkedő lépcsős gúlához s a körülötte lévő megszámlálhatatlan, már széthányt sírokhoz. 6000 évig nyugodtak sziklasírjaikban, néhány éve, Marietta a nagy francia tudós mind felásatta a tudomány érdekében. A szerencsétlen múmiák azóta ott porladoznak temetetlenül. A sivatag homokjában mászkáló nagy skarabeus bogarak talán az ő nyugalmat nem találó lelkeik. Megnéztük Méra és Ti óriási síremlékeit is, de az uralkodók ezen felgazdagodott kasznárjainak sorsa még mostohább volt, mert a kincskereső arabok már ezer év előtt kihányták őket nagy gonddal épített sírjaikból, nekünk csak a feliratokban gazdag falak maradtak, mutatván e nagy urak bámulatos gazdagságát. Az Aspisbikák óriási egy darab gránitkőből faragott koporsóit is láttuk. Minő megtévedése volt ez az emberi észnek, midőn e lelketlen állatokat odaemelte istenei sorába! Besötétedik, mire visszatérünk a Nílus partjára, honnan cukorgyárak füstölgő kéményei integetnek felénk a pálmaligetekből. Ezek Egyiptom jelen gazdaságának mérvadói, melyek a dúsan csatornázott földek cukornád termését dolgozzák föl. Kedden reggel búcsút mondunk Kairónak s indulunk délre, fölkeresni fecskéinket. A vonat unalmas lassúsággal halad a szent folyó keskeny völgyén előre, a nap ereje nő, a vászonruhák előkerülnek az útitáskákból s versenyt izzadunk a pálya mentén dolgozó félmezítelen munkásokkal. Este elérünk az egyiptomi vasút végállomására Girgébe. Itt hajóra szállva folytatjuk utunkat feltartóztathatatlanul Afrika belseje felé. A partok elég egyhangúak. A nép szorgalma mindenütt szembetűnő. A nílusi víz az éltető elemök, merítik is erejöktől telhetőleg. Nagy uradalmakban gőzszivattyúkkal, jobbmódú birtokosok az ősegyiptomiak mintájára, ökrök által forgatott nagy kerekekre kötött fazekakkal, a szegény föld népe pedig vödrökkel. Ameddig a víz elér, addig tenyészet is dúsan van, addig zöld szőnyeg a völgy, de élesen kiválik mellette a víznélküli sárgásszürke sivatag határvonala. Az élet és halál érintkezik e vonalon. Másnap délben a denderai nagy Hathor istennő templomát nézzük meg. Hajónk a mázolatlan korsóiról nevezetes Henében áll meg, s mi fürge csacsikon indulánk a félórányira levő, elég épen megmaradt óegyiptomi templomhoz. Mint minden épülete a régi Egyiptomnak, ez is roppant tömegével hat ránk. Hasztalanul keresünk itt finoman kidolgozott oszlopokat, szép szobrokat, nem találunk, de igen képzeletünket felülmúló óriás kődarabokat, melyeknek nyomását szinte érzi az alattuk járó. Olyanok az ő építészeti emlékeik, mint az ereje tudatában lévő férfi, ki hatalmas munkájában nem ér rá szépít- getni magát, hanem durva nagyságával és ereje teljességével bilincseli le figyelmünket, holott a későbbi korban kifejlődött finom és gyöngéd görög műemlékek inkább azon nőhöz hasonlíthatók, ki szépségének tudatában, ha gyönge és erős, s vonásainak kellemességével képes elbájolni a szemlélőt. A templom gazdag véséseit leírni lehetetlen, az óriási oszlopok nagyságáról pedig csak annak lehet fogalma, aki látta. A méretek nagyságáról mondhatunk azzal valamit, hogy a templom lapos tetején régebben egy egész fellah földműves falu volt. Ma ezeket eltakarították, s a templom falait kiásták. Hogy a talaj itt évente mennyit emelkedik, mutatja az, hogy ezen 2000 éves templomba ma mint a pincébe, 16 lépcsőn kell lemenni. Az oszlopos előcsarnokot, hová a népnek is szabad volt bemenni, számítással építették óriási arányokban. Szinte megborzadt a belépő s a titokzatos belső templomi sötétségben a tömjén kábító gőze s a papok szent énekei közepette könnyebben megláthatta képzeletében az istennő megjelenését. 389
