A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - BÉRES DEZSŐ: A hóra dőlt rózsafa - Szabó (Nikolin) Éva (1932-2001)

az iskolában. Egy biztos: a gyerekek nagyon megérezték azt a valamit, aminek élünk. Jól működő pedagógiai érzék, a tanmenet vagy az órarend által nem szabályozott, spontán érzelmi levegőjű valami, amit Németh László annak a bizonyos üvegburának nevezett. Amiben egy tantárgy kapcsán nagyon együtt tud lenni tanár meg tanítvány.”

Az ötvenes évek derekának ellenzéki, szellemi-irodalmi mozgalmai nyomán állt Nikolin Éva a valódi demokráciáért síkra szállók sorába. A fényes szellők nemzedékéhez tartozott, mert ő is, akárcsak sok-sok társa, őszintén hitte, hogy „holnapra megforgathatja az egész világot”. Együtt éltek Jankovich Ferenc indulóvá, dallá lett „költemény”-ével. Itt érdemes megjegyezni, mert kevesen tudták, mára még kevesebben, hogy mit is énekeltek: Jankovich Galamb-röptében című kötetében, 1948-ban jelent meg. Címe szerint: Sej, a mi lobogónkat. Alcímként még odaírta: Sej, a fekete hattyú gyászt visel magáért... Azt már nem tartotta fontosnak megjegyezni, hogy a nép ajkáról - az eredetihez leginkább hű anyagot —, Domokos Pál Péter gyűjtötte Bogdánfalván. Moldvai csángó népdalzsoltár, mely Dávid király 6. zsoltárának verseivel énekelve szakrális. Együtt éltek ezzel az új szövegezésű dallammal a NÉKOSZ-osok, de együtt éltek Ady Endrével is, hisz ö „ifjú szívekben él”. Adyval, aki már 1911-ben követelte: „Jöjjenek az ifjak, mindig, örökösen jöjjenek, újjal, ébresztővel, naggyal, valamivel, de ne csupán sokféle éhségükkel. S akiket illet, ne felejtsék el, hogy mi még nem nyertük meg a csatát, s csak pusztulásba visz bennünket a hátunkra rohanó mezei had. Itt várak és területek vannak, meghódítandók, megvevendők, legyenek hát [a] fiatal fölbátorultak illő türelemmel, ha a merészségnél egyebet úgyse tudnak behozni a viadalba.” Nem ezen írás témája, hogy az ’56-os ifjúság „csupán sokféle éhségükkel” jött-e, és azért fogyott-e el az „illő türelem”, mert a merészségnél többet tudtak bevinni a viadalba. Nikolin Éva sorsának nem mindennapi drámaisága, hogy szeretett édesapja, mint karhatalmista, az ’56-os forradalom napjaiban mindvégig az ellentétes táborban állt. Azzal a lányával szemben, aki tagja lett a városi nemzeti bizottság 10 tagú Pedagógus Forradalmi Tanácsának, hiszen már október 21-én „baráti társaság alakult” a Cseresnyés Népi Kollégium létrehozására, ahol beválasztották a nevelési bizottságba. Ez a preforradalmi kezdeményezés volt hívatott a NÉKOSZ szellemében megújítani az 1938-ban, Szathmáry Lajos kezdeményezésére alapított, később Németh László által is támogatott diákotthont. November 3-án jelen volt a diákság fölfegyverzésénél, maga is átvette a pisztolyt. Ám Ez a mi dolgunk című írásában, mely november 9-én jelent meg a vásárhelyi Nemzeti Újságban, arra kérte a fiatalokat, hogy térjen vissza ki-ki a termelőmunkához, vagy a tanuláshoz. Mert ez az ő dolguk.

Amúgy nevével 1953-tól találkozhatunk a sajtóban, ekkor kezdte verseit publikálni a megyei napilapban. Túlzó, megszépítő az emlékezet, ugyanis nem írt „gyújtó hatású” cikkeket. „A Galyasi vezette vásárhelyi múzeum az októbernovemberi napokban a szokottnál is jóval forgalmasabb hely volt. Itt gyülekeztek a diákok, itt gyülekezett jó néhány tanáruk is: Nikolin Éva, Láng István, Felletár Béla is. Úgy hisszük, az említetteket nem kell Vásárhelyen bemutat- 250