A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
IN MEMORIAM - Dömötör János előadása a Mainzi Magyar Kultúrkörben Lejegyezte: KORODY-PAKU ISTVÁN
kori oklevél szerint Hodus Podiknak volt valahol Vásárhely környékén birtoka, a név tőle ered. A továbbiakban a várost nem saját lokálpatrióta elfogultságommal szeretném bemutatni, hanem négy olyan magyar író véleményét idézem, akik többé- kevésbé ismerték a várost. Ady Endre Paraszt Párizsnak minősítette a várost. Ebben volt bizonyos igazság, mert a 19. század végén, a 20. század elején élénk művészeti élet bontakozott itt ki, amelyet, mint később látni fogjuk, Tornyai János, Endre Béla és Rudnay Gyula festőművészek, Pásztor János és Kallós Ede szobrászművészek neve fémjelzett. Ez nagy dicséretnek számított, mert ugye a parasztvárosokban a grand art — képzőművészet — nemigen fordult elő, szemben a népművészettel. Ugyanakkor Európában Párizs volt a művészet központja. Az összekapcsolás: Paraszt Párizs nagy elismerés volt Ady Endre részéről. Juhász Gyula többször járt Vásárhelyen, ezt ő kis versében így örökítette meg: „Első szerelmet, első verset / Te hoztál, Vásárhely, nekem, / S mi kedvesebb öreg szívemnek, / Mint első vers és szerelem?”. [Juhász Gyula: Vásárhelyi sétatéren, 1925.] A költő Fiesolénak nevezte Vásárhelyt. Fiesole kisváros Firenze mellett - kertek, villák. Ez az a város, ahová Boccaccio Dekameron]ának hősei kimenekültek a pestis elől és ott azokat a pajzán históriákat elmesélgették. Juhász nyilván arra utalt, hogy a vásárhelyi atmoszféra alkalmas alkotói légkört biztosít a művészeknek. A két fény után jöjjön az árnyék: Móricz Zsigmond. Az író már 1923-ban, augusztusban járt a városban, bement egy könyvkereskedésbe, ahol a könyvkereskedő elpanaszolta neki, hogy ebben a hónapban egyetlen könyv sem kelt el. Móricz Zsigmond aztán ezt tovább „ragozta”: ha ez így van, érdemes-e egyáltalán magyar írónak lenni, ha ilyen nagy magyar városban - ahogy ő mondta - egy könyv sem kelt el. Tulajdonképpen a lényeget illetően igaza volt Móricz Zsig- mondnak, de a tényeket illetően nem. Ez paradoxon, próbáljuk meg feloldani! Abban az időben, a két világháború közt, már nem volt az az élénk pezsgés a városban - erre majd kitérek mint korábban. Mégis, akkor a városban öt könyvkereskedés volt és ő csak egyben járt, igaz, hogy a főutcaiban. Később aztán rehabilitálta Móricz Zsigmond Hódmezővásárhelyt. Németh László a második világháború után elég súlyos helyzetbe került. Főként Budapesten többen támadták a Kisebbségben című munkájában kifejtett gondolatai miatt. Ennek hatására belső emigrációba vonult 1945-ben Hódmezővásárhelyen. Barátja, Keresztury Dezső, aki akkor a Parasztpártnak volt tagja és művelődésügyi és közoktatási miniszter lett, engedélyt adott neki, hogy óraadó tanárként taníthasson a Fiú- és Leánygimnáziumban. Vásárhelyt több pedagógiai jellegű tanulmányában is megörökítette, valamint egy tolsztoji ívelésű családregényben, az Égető Eszterben is. A regény szereplői közül mindenki ismert. A szerző a patikus feleség, Kenéz Katalin (Égető Eszter) házában lakott, és tőle is hallotta azokat a történeteket, amelyeket a regényben elmond. A lényeg az, hogy elismeréssel beszél Vásárhelyről, azt nyilatkozza, ami az egykori ház bronzba vésett tábláján ma is olvasható: „Hódmezővásárhely a boldogság szigete, ahol 222
