A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - TALMÁCSI GYÖRGY: Vásárhely jeles sportolói - III. rész
1962-ben végre megkapta az új fejlesztésű motorokat (egy Danuviát és két Jawa-t) és kisebb műszaki hibáktól eltekintve, végig csak a versenyzéssel kellett törődnie. Június 15. és július 5. között Lcningrádban a világbajnokságon hazánkat képviselte. Szeptember 30-án, Óbudán harmincezer néző előtt, a bajnokság utolsó fordulójában újra két futamot nyert, így a 125 cm3-es és a 350 cm3-es kategóriában is országos bajnok lett. A Lobogó hetilap 1962. május 23-i kommentárja szerint: „Técsy abban a stílusban motorozik, amely külföldön is egyre több sikert arat. Nem a gáz adagolásra fordítja a figyelmet, hanem egész lazán ül a gépen és testével irányítja.”8 Az 1963. (és 1964.) évi magyar bajnokságot alárendelte számtalan nemzetközi kötelezettségének. Ennek ellenére a szeptember 28-i utolsó futamot követően egy bronz- és egy ezüstérem került a nyakába. Vásárhelyen a legnépszerűbb sportolók egyike lett, amit szerényen viselt. „Az iskolában kisebb fajta botrány volt! A gyerekek miközben a tanító néni az osztálykönyvbe írogatott, se szó-se beszéd felugrottak és az ablakhoz rohantak.- Na de gyerekek mi ez? Mi történt?- Hát nem tetszett hallani? Itt ment a kis Técsy motorral!- A kis Técsy? — a tanítónő sóhajtott egyet. - Még ilyet... Ezek a gyerekek már a motor hangjáról is megismerik, ha erre jár. De nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem egész Csongrádban. Szegeden is, a Széchenyi téren, amikor roller versenyt rendeznek, valamennyiük motorján egyforma a festett rajtszám: 404! Técsy Sanyi rajtszáma... A kedvenc, a legjobb versenyző a 24 éves gépkocsi szerelő, Técsy Sándor. Az egyik helyi újság nemrégiben azt írta róla: nincsenek idegei! Akik jól ismerik, azok azt mondják: a látszat csal.”9 1965. július 18-án a motokrossz bajnokság negyedik fordulóját Sopronban tartották, ahol az 500 cm3-es mezőnyben győzelmével olyan előnyre tett szert az összesítésben, ami már behozhatatlanná vált. Ezzel angol Matchless Matisse motorjával a nagyobb géposztályban is magyar bajnoki címet szerzett, immár a negyediket. Ötödik bajnoki címére nem szívesen emlékszik vissza, óvások sora kísérte ugyanis. Holtversenyben végzett az élen, a versenybíróság hol őt, hol vetélytársát nyilvánította bajnoknak. 1967-ben az 500 cm3-es géposztályban még nyert egy magyar bajnoki ezüstérmet. Érdekes módon legnagyobb sikérének nem a magyar bajnoki címeket tartja, hanem a magyar válogatottal Párizsból elhozott Nemzetek Nagydíját, amit 1970-ben nyertek meg. 1973-ig versenyzett, 1969-ben - az MHSZ motoros klubjának megszűnése után - a Szegedi Motoros Sportklubba, majd a Videotonba igazolt, de egyre kevesebb pénz jutott a motorok karbantartására. 8 Uo. 1962. máj. 23. 9 Uo. 1963. aug. 20. 180