A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

TANULMÁNYOK - BARACS GABRIELLA: Hódmezővásárhely mezőgazdasága 1957-1962 között

rasztság szempontjából a szociálpolitikai ellátás ígérete (majd az ígéret megtar­tása).”9 Az agrárnépesség lehetőségei szűkösek voltak. Szakmailag képzetlen, idő­sebb, családfenntartó falusi, tanyai lakóhellyel rendelkező emberek nehezen hagyták volna el szülőhelyüket. Félelem is irányította őket. „Számításba vette a parasztság - a média állandósult akcióján túl — az 1956-os forradalommal kap­csolatos saját tapasztalatait is. Értelmetlennek vélte az ellenállást, félt a kimara­dás következményeitől. [...] Inkább aláírt. [...] Nem vitatható, hogy bizonyos gazdasági megfontolások is szerepet játszottak a gazdák döntésében.”10 Ez a fo­lyamatjátszódott le a hódmezővásárhelyi tanyavilágban is. 1960-ban szövetkezeti várossá nyilvánították Hódmezővásárhelyt." 21 ter­melőszövetkezet mellett egy első típusú termelőszövetkezeti csoport is műkö­dött. Az állami gazdaságok és állami vállalatok használatában lévő területekkel együtt a város összes szántóterületének 52%-a volt szocialista szektorok haszná­latában. Egy év alatt a növekedés 13,5%-os. 1961-ben 17 termelőszövetkezet működött a város határában. A szövetkezeti város (1960—1962) A növénytermesztés eredményei 1961-ben Tsz Búza Őszi árpa Tavaszi árpa Zab Kuko­rica Burgo­nya Cukor­répa Napra­forgó Termésátlag (q/ha) Alkot­mány 13,6 13,6 12,2 5,5 13,6 39 108 4,7 Bem 11,5 15,7 10,9 8,0 18,4 49 104 6,4 Dózsa 12,4 15,0 10,9 9,8 19,9 57 110 7,7 Előre 11,8 10,4 8,1 7,5 14,7 40 67 7,4 Köztár­saság 10,2 13,7 11,6 10,0 17,0 8 99 4,8 Lenin 8,7 9,5 9,8 5,8 8,8 41 97 7,5 Marx 11,7 13,9 11,3 6,4 16,8 19 95 4,9 Május 1. 10,6 12,6 14,6 7,6 11,2 27 95 6,8 Petőfi 8,9 9,4 5,8 5,5 9,0 48 138 4,8 Rákóczi 12,0 14,6 12,4 9,0 18,2 22 83 6,5 9 ROMANY Pál: Az Agrárpolitikai Tézisektől a Nemzeti Agrárprogramig 1957-1997 = A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Szerk. GUNST Péter. Budapest, 1998. 367. 10 Uo. 371. 11 CSML HL, VT jkv. 11-2/1960. így megvalósult az a cél, hogy Hódmezővásárhely „szocialista” várossá váljon. 171

Next

/
Oldalképek
Tartalom