A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - FÖLDESI FERENC: A vásárhelyi kőműves (1900-1970)
A néhány koalíciós kormányzati esztendő gyorsan elröpült, és az ország egét beborító fekete fellegekből az építőiparosokra is csapkodtak a villámok. Igazi veszélyt ez egyelőre a mesterekre jelentett, hiszen az apró boltocskákon keresztül a kisebb-nagyobb önálló vállalkozásokig, műhelyekig mutatis mutandis ugyanaz történt, mint a földből élő gazdálkodókkal. A szakmunkásokat fölszívták az előbb „nemzetinek” nevezett állami vállalatok, amelyek a későbbiekben az ilyen-olyan -ÉP-re végződő újrakeresztelésben részesültek (CSOMIÉP, DÉLÉP stb.). Egynémelyik párthü szakmunkásból „Kiemelt káder”: vállalatvezető vagy minimum üb-titkár, szakszervezeti vagy „függetlenített” (mármint a munkától) párttitkár lett. A mesterek, építőmesterek, mérnökök szerencsésebb része is helyet, azaz munkát kaphatott. Új fejezet, de a kőmüvesség igazi alkonya majd csak a házgyárak korában érkezett el. A MÉMOSZ és az „egylet” Nincs abban semmi meglepő, hogy Vásárhelyen, ahol az agrárszocialista Szántó Kovács, később a köztársaságpárti Nagy György is híveket bírt szerezni, a századelőtől egyre erősödő szakszervezeti mozgalom is szépen kiterebélyesedett. Érdekvédelem és politikum persze nehezen választható szét. A 8 órás munkaidő követelése összekapcsolódik a választójogi küzdelemmel. Régi öregektől még gyermekkoromban hallottam, hogy a századeleji tüntetéseken még a vásárhelyi főutcán is ilyen kiáltások hangzottak el: „Kötelet a Tisza Pista nyakára!” Hja, ez a liberalizmus kora volt. Ilyesmi a két háború közt már nem fordulhatott elő. Sztrájkok azért voltak, persze főleg a válságos években. A hatóságoknak persze volt gondjuk rá, hogy a politikába való beleártakozást ne vigyék túlzásba a munkások. A Vásárhelyi Reggeli Újság 1933. április 30-i számában pl. a hirdetmények hasábjában a következő szöveg szerénykedik: „M. kir. Allamrendőrség hódmezővásárhelyi kapitánysága. HIRDETMÉNY. Közlöm a város lakosságával, hogy május hó 1-én mindenféle csoportosulás, úgynevezett tüntető is, tilos, az ilyen tüntetéseket a m. kir. rendőrség, amennyiben szükséges, karhatalommal fogja megakadályozni. Hódmezővásárhely, 1933. április 28. Vozáb sk. m. kir. rendőrtanácsos”. Odáig viszont már nem fajult a dolog, hogy a gomblyukakba tűzött vörös szegfűt kirángatták volna... A szakszervezeti tagság egyéni elhatározás kérdése volt. Sem kapacitálásról, sem a mesterek ellenkezéséről, pláne megtorlásról nem beszélnek a régiek. A társasélet, megbeszélések, politizálások fő színtere a munkásotthon volt, amit így kevesen neveztek. A vasárnap délelőtti feleségnek kijelentés csak így hangzott: - No akkor most mék az egyletbe, de délre itthon löszök. Ment is a legtöbb kőműves, szépen megborotválkozva, nyakkendősen és persze kalapban. Hajdonfejjel csak az éretlen suhancok jártak. A divatolók hajráfot is tettek a hosszú hajukra... 146
