A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - BENKÓ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek - A kelmefestő és vegytisztító (kitekintés a kékfestő mesterségre)
berek, ma már nem takarékoskodnak, aki teheti, újat vásárol. Festettünk végvásznakat, ruhaféleségeket, amíg voltak kalaposok a városban, festettünk tompokat is, amelyből azután elkészült a kalap. A hatvanas évekig festettünk gyapjúfonalakat is. Ma már csak nagyon ritkán festünk, akkor is vászon- vagy farmernadrágot, legtöbbször feketére. Vegytisztítás._A tisztítás is a ruha anyagának vizsgálatával kezdődik, meg kell állapítani, hogy mennyire szennyezett és mitől. A tisztítás épp úgy történik, ahogy már száz éve nagyapám is végezte, a festőműhelytől különálló tisztítómű- helyben: kádba öntjük a tisztítóbenzint, rövid időre beletesszük a ruhadarabot és kivéve onnan felkerül a cinasztalra, ahol alaposan kikeféljük a kézelőket, nyakat, gallért, elejét vagy ahol szennyezettebb, foltosabb. Ezután háromszori benzines öblítés jön, majd centrifugában kicsapatjuk a felesleget és megszárítjuk, nyáron a műhelyudvaron, télen a vasaló helyiségben. Száradás után újra átnézzük a ruhákat, nem maradt-e folt rajta, ha tiszta, akkor kerül a vasalóba. Régebben férfiingeket, női blúzokat is sokat hordtak ide, ma már otthon próbálkoznak a tisztításukkal, vagy vásárolják az újat. Az újfajta anyagok tisztítása egyszerűbb, de sokszor ismeretlen anyagokat varrnak össze, ezek azután különbözőképpen is viselkednek. Régen hoztak tisztítani nemcsak ruhaféléket, hanem szőnyegeket, térítőkét, hímzett kézimunkákat, ágyterítőket, kalapokat, sőt lámpaernyőket is. Vasalás. Régen, nagyanyámék idejében, egy csak erre a célra készült, vastagabb tetejű szenes kályhán melegedtek a tömör vasalók, amelyeknek cserélhető fogantyújuk volt. Az ún. hatfontos vasalókat, ahogy hűltek vasalás közben, visszatették a kályhatetőre, kiakasztották a nyelét és egy másik, időközben felforrósodott vasalóra cserélték. A régi, 1970-es évekig működő festőműhelyben volt egy falból kiálló gyorsszárító is, amelyet nagy vásznak és szőnyegek simításához használtak. Szenes vasalóval soha nem vasaltak, hiszen a véletlenül kipattanó szikra rögtön kiégette volna a beadott ruhát. Ma már csak a villanyvasalót használják. Régen jöttek ide a környékből ügyvédek, orvosok, tisztviselők, mások is, most a bankos fiúk hozzák a drágábbnál drágább öltönyöket, amiket naponta használnak, így hát sűrűn kell tisztítani. Majd ötven éve csinálom a szakmát, és néha elgondolkozom: Hogy tudtam régen annyit dolgozni...! Volt olyan szezon - mert itt ősztől tavaszig tart a szezon -, augusztusban elkezdtem csinálni a munkát és karácsonyig minden nap, reggel héttől este nyolcig dolgoztam, azután januártól a báli szezon, érettségik, esküvők... egész nyárig. Vásárhelyen már csak én dolgozok a nagy tisztító mellett. Szegeden is csak egy-két magániparos maradt a tisztító-festő szakmában. Megélt ez a műhely száz évet, volt itt jó és jobb, rossz és rosszabb időszak is, azután azt remélte az ember, mikor megélte a rendszerváltást, hogy majd jobban megbecsülik a kisipart, az iparost, aki nagyon sokat dolgozik, hogy jobb legyen neki, meg a családjának... Csak csinálja, csinálja az ember, és jólesik, ha néha fölnéznek a tiszta vasalt ruhákra, megdicsérik, és azt kérdezik: Ugye az enyém is ilyen szép lesz?”18 18 Ifj. BOROS József visszaemlékezései. Magnófelvétel, 2008. 133
