A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

TANULMÁNYOK - BENKÓ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek - A kelmefestő és vegytisztító (kitekintés a kékfestő mesterségre)

sát a korábban Bécshez tartozó dunántúli vármegyékre (Pozsony, Nyitra, Hont, Trencsén), majd a 19. század elején sorra alakuló alföldi festőműhelyek is az akkori fővárosban működő „Anyacéh”-hez tartoznak 1869-ig. Ezután rövid ideig a budai festő céhhez, majd megalakulnak az ipartestületek.*

Vásárhelyen az első kékfestő említése 1788-ból származik, csak a vezetékneve, Barta maradt fenn. 1805-től Velti János kelmefestő működik ismeretlen ideig a városban. Ezekben az években kerül Vásárhelyre Janner Károly kékfestő, akiről szintén nincs más adatunk.2 3 Valószínűleg azokhoz a vándor mesterlegényekhez tartoztak, akiknek a céhszabályok előírták a háromévnyi szakmai „továbbképzést” (vándormunkát), vagy a birodalom nyugati részén fellépő munkaerő-felesleg miatt, az újranépesedő Alföldön vállalkozó mesterek közül kerülhettek ki. Külön céhet bizonyosan nem alkothattak. 1813-ból származik az a Csong- rád vármegye által kiadott árszabás, amelyben külön kitérnek a (kék)festők munkadíjaira. E szerint:4

Egy rőf selyem posztónak festéséül 1 Ft

Egy rőf közönséges posztónak 48 kr

Vékonyabb gyólts vagy vászonynak festéséül, rőfe 15 kr

Közönséges vászony rőfe 12 kr

Egy zsebbe való keszkenyőnek festéséül 24 kr

Közönséges keszkenyőnek 18 kr

Egy font len, kender vagy gyapjú fonál festéséül 1 Ft 12 kr

Egy rőf selyem matériának festéséül 20 Ft 40 kr

Hódmezővásárhely mellett a közeli városokban is működik ebben az időszakban egy-egy kékfestő, kelmefestő, így pl. Csongrádon, Szentesen, Kiskőrösön, Orosházán, Makón stb. A környék legnagyobb kékfestőmühelye - amely a kor fogalmai szerint üzemnek számított - a szegedi Festő utcában működő Felmayer Antalé. Az 1826-tól működő üzem 25-35 inast, segédet és festőmestert foglalkoztatott, évente 3^1000 vég festett vászon, 12-15 ezer db sima és ugyanennyi mintás pamut került ki a műhelyből. A „felmajerföstő” néven gyártott végvásznak a közeli városokban, így a Vásárhelyen is kaphatók voltak, de az egész Alföldre és Pestre is eljutottak.

A módosodó alföldi parasztság ebben az időben kezdi átalakítani korábbi egyszerű ruházatát. Török Károly írja Csongrád megyei gyűjtésében 1867-ben: „Ma már nem lehet megtudni, melyik a béres, melyik a gazdafickó, annak is csak kik ruhája van, mint emennek. Ezelőtt csak a mesteremberség, meg az esküdtek voltak kíkbeliek, csak azok, meg azoknak a cselédjei jártak posztóruhá2 DOMONKOS Ottó: A magyarországi kékfestés. Budapest, 1981. (A továbbiakban: DOMONKOS 1981.) 22.

3 SZEREMLEI Samu: Hód-Mező-Vásárhely története. IV. köt. Hódmezővásárhely, 191 1. 332.

4 Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely Város Tanácsának iratai, Árszabások (limitációk) 1813.

126