A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

TANULMÁNYOK - HERCZEG MIHÁLY: A városrész, ahol éltem... Susán - Lóger - Lakhat

század közepén épült templomot a 19. század közepén Ybl Miklós tervei alapján 3 hajósra bővítették, de a 20. században már ez is kicsinek bizonyult. Nem vélet­len, hogy az 1920-as évek közepén a Római Katolikus Egyháztanács úgy dön­tött, hogy e két városrész között a vásártéren épüljön a második katolikus temp­lom. A város vezetése akceptálta e kérést, mivel a katolikusok számaránya erő­sen megnőtt. A Katolikus Lexikon szerint Hódmezővásárhelyen a római katoli­kusok száma elérte a 3 l%-ot.3j A Szabadság tér déli részén jelöltek ki a templom számára helyet, a mázsa­ház mellett. Az egyházközség jövedelme felét félrerakta erre a célra. 1932-ben már 50 ezer pengőt tett ki ez az összeg. Mivel a gazdasági válság idején megso­kasodtak a gondok, úgy döntöttek, hogy nem egy nagy templom épül, hanem két kisebb. Először a Károlyi utcában „a Lakhat városrész” számára egy, majd ké­sőbb a Dáni utcában „a Lógeriak” számára egy másik. Végül mégis elvetették ezt a tervet, maradt az eredeti elgondolás. Megalakult a Szent István Templom­építő Egyesület. 1935-ben hozzáfogtak a munkálatokhoz. A Wlassich utcai kato­likus elemi iskolát ideiglenesen kápolnává alakították. 1937-ben kész lett a templom. A következő évben a tornyát is befejezték. A Wlassich (ma Vöröske­reszt) utcai kápolna átalakult kultúrházzá, amely erős bázisa lett a város, de főleg Lakhat és Lóger kulturális életének (színielőadások, filmvetítések, táncmulat­ságok zajlottak benne). A bolsevizmus 40 éve teljesen kiforgatta a vásárhelyieket identitástudatukból. Azért írtam e néhány sort, hogy ismét ma­gunkra találjunk, ne feledjük gyökereinket. Az én őseim a Herczegek, Kokovaiak, Szakácsok, Patócsok mind-mind lakhati vagy lógeri lakosok voltak. A 19. század utolsó negyedében Herczeg István nagyapám a Dáni utca 29/a. sz. alatt, felesége, Szakács Viktória a Dáni utca 31. sz. alatt lakott. Kokovai déd­apám a Szabadság tér 34. sz. alatt lakhati ember volt. Kokovai Ferenc nagyapám a Dáni utca 65. sz. alatt szerepel a házassági anyakönyvben, nagyanyám, Patócs Erzsébet pedig a Dáni utca 73. sz. alól ment férjhez. Később anyai nagyszüleim a Szent István utca 68. sz. házban éltek, amely viszont egykor Herczeg dédapá­mé volt. Innen a nosztalgikus kötődésem e két városrészhez. 33 BANGHA Béla: Katolikus Lexikon. Budapest, 1931. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom