A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

TANULMÁNYOK - BENKÓ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek - Az üvegműves

tek ebben az időszakban. Az ún. asztali üvegfúvóit termékek meghonosítója az 1982-től Vásárhelyen működő Kiss Ferenc üvegműves, aki a laboratóriumi üvegeszközöktől a használati és dísztárgyak sokaságát készíti mind a mai napig. A rendszerváltás körül több üvegező, képkeretező önállósult.

Sem 1945 előtt, sem később nem dolgozott a városban olyan kiterjedt szaktudással rendelkező üvegmüves, mint a most ismertetésre kerülő rövid önéletrajzban szereplő Lang Ferenc:13

Tokodon születtem 1920-ban. Apám üveges volt, nagyapám is üveges volt, ebből van a hagyomány, hogy én is a szakmába kerültem. Mindjárt a háború után, 1922-ben nagyon rossz volt a helyzet ott Tokodon, ezért Erdélybe ment az egész család, és ott egy kis üveggyárban, Bélben kezdett dolgozni. így ment ez 1928-ig, amikor is tönkrement az ottani üveggyáros. Ekkor visszakerültünk Magyarországra, Salgótarjánba. Ott jártam iskolába, és mikor elvégeztem a 6 elemit, utána elmentem tanoncnak 1934 szeptemberében. Az inasévek elég keservesek voltak, sokat kellett dolgozni a salgótarjáni üveggyárban, munkaidő után jártunk iskolába. Reggel 6-tól fél 3-ig dolgoztunk, utána 6-ig, 7-ig tartott az iskola. Az ilyen fiatal gyereknek elég nehéz volt a sokszor 10-12 órás munkaidő, még álmában is a munkát csinálta, de lehet, hogy ez tette edzetté az embert. Hétvégenként amellett atletizáltam is, zenéltem is, műkedvelösködtem. Az inasvizsgát 1937-ben tettem le.

Úgy lettem üvegcsiszoló, hogy az édesapámmal be kellett menni az üveggyárba, mert sok munkája volt. O üvegfúvó volt, és már én is tudtam többé- kevésbé fújni az üveget. De édesapám azt mondta, hogy nem jól tartom az üvegfúvó csövet [a pipát], megfogta a kezemet, és jól odanyomta a kemence szájához, ami jól megpörzsölte a kezemet. Ezt csak azért csinálta, hogy egy életre elvegye a kedvemet az üvegfúvástól. Tudta, hogy milyen nehéz fizikai munka az üvegfúvás, az állandó meleg, a gázok belégzése, a tüdő igénybevétele. így aztán elmentem a nagybátyám műhelyébe, aki üveggravírozó volt. Ez az üvegművesség legfinomabb munkája, címereket, monogramokat, alakokat és sok más apróbb- nagyobb díszeket lehet az üvegre, üvegpoharakra és más üvegtárgyakra csiszolni. Sok reklámfeliratot, cégtáblákat, névtáblákat stb. készített. Nekem, az inasnak csak a féldecis poharak hitelesítése jutott ezerszám, hetekig. Ezért aztán visszamentem a nagy üveggyárba, de már üvegcsiszolónak. A segédéveket is a salgótarjáni üveggyárban töltöttem le, majd kitört a háború, be kellett vonulni. Letöltöttem két évet, ebből egyet a Don-kanyarban, ahonnét szerencsésen hazatértem. 1944-ben, amikor közeledett a keleti front, mindenkinek újra be kellett vonulni. A Felvidéket védtük, Szécsénytől Losoncig, majd a Csallóközbe vonultunk, amit a szovjet előrenyomulás miatt újra csak fel kellett adni. Kikerültünk NémetországRészletek a szerző Lang Ferenc üvegmüvessel folytatott beszélgetéséből. Magnófelvétel, 1987.

44