A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Hódmezővásárhely időjárása 1921 és 1948 között - Szemelvények a helyi sajtó híreiből

Június 25-én déli 12 órakor megdördült az ég és megeredt az eső. Gorzsán kevés csapadék és jég esett. Kopáncson kiadós eső volt. Mártélyon kis permeteg esett, jég semmi. Kutason fél egykor volt nagy eső, valamint néhány szem jég. Kútvölgyön a Kokovai-tanyánál volt nagy jégverés. Július 3-án Kutason valóságos felhő­szakadás áztatta a határt. Kardoskút táján hosszú ideig tartó jégeső pusztított. A Mártélyoldalon elvonuló vihar nagy go- molygó fellegei látszottak a városból. A darvasi részen jégeső verte a határt, sok helyen valósággal kicsépelte a lábon álló gabonát. Azt hittük, a világvége jött el az ítéletidővel. Az algyői határtól Kopáncson keresztül vonult Erzsébet, Csókás, Csomorkány felé, ledöntötte a kukorica- táblákat. Amerre csak a szem ellát, min­denütt ilyen lehengerelt kukoricamezőket lehetett látni. Az a sötét felleg, amelyik 4 órakor szinte éjszakai feketeséget borított Vásárhelyre, egy kutasi szemtanú szerint fél négykor Kutason körös-körül már befogta a határt. Ahogy haladtunk befelé, mind sűrűbben hullott a zápor. A sóshalmi őrháznál, mintha csak tengerbe rohant volna vonatunk, az ablakon összefolyt az eső és 5-6 lépésnyire alig lehetett ellátni. A villámcsapások egymást érték. Július 8-án a hőmérséklet 32 fok volt, két fokkal kevesebb, mint az előző napon. A levegő nagy páratartalma miatt azonban a fülledtség elviselhetetlenebb volt. Július 14. Zivatarok a levegőrétegek nyugtalan állapotára való tekintettel még sok helyen fenyegetnek, és egyes helye­ken kifejlődve sűrű villámcsapások kísére­tében hatalmas esőt zúdítanak a tüzelő napsugaraktól átforrósodott földre. Alig 24 óra alatt két nagy vihar pusztított Vá­sárhelyen, a vontatókban és keresztekben nagy kárt tett. Július 21. Gyönyörű kilátások után kezdtek a reménységek hervadni, mert az óriási hőségben gyorsan kiszáradtak a földek és a kukoricások, a levelek fony- nyadni kezdtek. Este aztán körös-körül kigyúltak a villámok a határ minden ré­szén, itt azonban vihar sem volt. Ahogy mondani szokás, másfelé adta ki a mérgét. Bőséges eső volt Pusztakakasszéktől kezdve befelé, a vasút közelében. Volt eső Atkán, Gorzsán, a makói útfélen, a hatrongyosi, csókási, erzsébeti és csomorkányi részeken. Mágocsoldalon, Rémárisban szépen zuhogott. Mártélyon a kiadós eső a legjobbkor jött. Július 29. Tombol a kánikula Vásárhe­lyen. Két órakor a napon 45 fokot, az árnyékban 40 fokot mutatott a hőmérő. Július 31. Az a nagy felleg, amiből a villám lecsapott Kútvölgyön, Szikáncson, abból annyi eső esett, hogy bőven kapott belőle Csomorkány, Mátyáshalom, sőt Kutas is. Augusztus 12-én du. 4 órakor viharos felhők gyülekeztek a város felett. Villám- lőtt, mennydörgött, majd a külterületi részeken, Mártély, Rárós s az ezt környé­kező tanyák világában nagy eső esett, hatalmas szélvihar volt. A vihar elvitte a Rárosi úton lévő Joó-féle csárda tetejét. Lóki Lajosné tanyáján kéményeket döntött le. Borsodi Pál tanyáját, illetve a tanya mellé épült színt szétszórta. Mártélyi sző­lőbirtokos elmondása szerint fél négy lehetett, mikor az első szélroham átjutott a Tiszán. Pusztaszer felől tiszta volt az ég alja, mi tehát éppen a szélére jutottunk a viharzónának. Nagy villámlás támadt, egy villám a Tisza túlpartján le is csapott, de kárt nem okozott. Aztán megeredt az eső, de egy negyedóra múlva kisütött a Nap. Egy szentesi útfélen lakó gazda szerint óriási szélvihar lett, mely tombolt vagy öt percig, aztán megeredt az eső. Az orkán a tanyák tetejét kezdte ki, cserepeket haji­gáit le. Vetró Lajoséknál széthányta a takarmányokat, egy óriási kazlat egészen 279

Next

/
Oldalképek
Tartalom