A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

ADATTÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori utcanevei

KOVÁCS ISTVÁN HÓDMEZŐVÁSÁRHELY BELTERÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÉS JELENKORI UTCANEVEI Az utcanévadás vásárhelyi történetét a szerző a 2004-es évkönyvben megjelent ta­nulmányában dolgozta fel. Abban még nem szerepeltek a HM Vásárhely Vaüomány- vagy Telekkönyvében fellelhető utcanevek (1850) és Kishomok új utca­nevei (2007). Összeállításunk 975 nevet (közte 74 védett), névváltozatot tartalmaz, ebből 550 már nem létezik, ezeket dóit betűvel jelöltük. Az utcákat utolsó alakjuknak megfelelő helyen tárgyaljuk. Ábrái Károly' utca. Védett név. A Kincses-telepi Észak utcát köti össze a védett Hattyas utcával. 1928-1949: Bartóki utca; 1950-1990: Engels utca; 1991: Ábrái Károly utca. Ábrái Károly (1830-1912) tanár, író, Vá­sárhely polgármestere; Bartóky József (1865-1928) író, földművelésügyi állam­titkár, nevéhez fűződik a munkásház­építési akció; Friedrich Engels (1820- 1895) német filozófus, a marxizmus egyik alapítója. Abrány. A középkorban elpusztult falu, a mai tűzoltóság környékén lehe­tett. Achim András —* Temesvár utca Ádám utca. Tabánban a Szerencse és a Fecske utcákat köti össze (1857). Ady Endre utca —> Ady Endre út Ady Endre út. A Hősök terétől a Szeged-Békéscsaba vasútvonalig tart, az utat 73 platánfa szegélyezi. 1888- 1914: Szegedi út; 1915-1918: Vilmos császár út; 1918: Szegedi utca; 1919- 1930: Vilmos császár út; 1931-1945: Horthy Miklós utca; 1946-1993: Ady Endre utca; 1994: Ady Endre út. II. Vilmos (1859-1941) német császár; Ady Endre (1877-1919) költő; Vitéz Hor­thy Miklós (1868-1957) Magyarország kormányzója. Ág utca. Susánban az Érsek és a Klauzál utcákat köti össze (1857). Agyag utca. Védett név. Tabánban az Észak utcát köti össze a Botond utcával. 1851: Török Pál utcája; 1857: Agyag utca. Bodnár Béla szerint az utca nevét híres faze­kasiparáról kapta. Akácfa utca. A Kincses-telep közelében a Jókai és az Észak utcákat köti össze (1964). Áldomás utca - Simonyi utca Alkony utca. A Béke-telepen a Nyárfa és a Kisfaludy utcákat köti össze (1985/1986). Alkotmány utca —> Szent Antal utca Allati’ásártér —> Szabadság tér Alma utca (1). Új-Kishomokon a Vasút utcából nyíló zsákutca (2007). Alma utca (2) —> Almásy utca Almásy utca. A Tölgyfa és a Vidám utcá­kat köti össze. 1857-1889: Alma utca; 1890: Almásy utca. Almásy Pál (1818-1882) ügyvéd, politikus, az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetöje. Álmos utca. A Zrínyi utcából indul, és a Száraz és Pacsirta utca találkozásánál ér véget. 1857-1889: Solti utca: 1890: Álmos utca. Alsó utca. Újvárosi utca a 19. században a mai Fáncsy utca közelében. Andrássy utca —> Andrássy út Andrássy út. Védett név. A város főutcá­ja, a Kossuth teret köti össze a Kálvin térrel. 1560-1578: Nagy utca; 1851-1889: Fő utca; 1890-1949: Andrássy utca; 1950-1956: Sztálin utca, 1956: Kossuth utca; 1957— 1990: Lenin utca; 1991: Andrássy út. 235

Next

/
Oldalképek
Tartalom