A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
KITEKINTŐ - SZIGETI JANOS: Egy szegmentum Trieszt múltjából - A kezdetektől a 19. századig 217
a város függetlenségét. Mivel Velence újabb és újabb hódításokra szánta el magát, Trieszt nem érezte biztonságba magát, s a Habsburgokhoz fordult. 1382. szeptember 30-án 111. Lipót herceg (1351-1386) Grazban elfogadta Trieszt önkényes meghódolását. A podesta helyébe a kapitány lépett. A Szent Justus-dombon (II colle di San Giusto) 1470-1630 között várkastély (Castello di San Giusto) épült, amelynek legrégibb része a Kapitány Háza (Casa di Caprin). Az osztrák hercegek jelentős önállóságot biztosítottak a városnak, amely háborút is viselhetett, békét köthetett. Megmaradt a helyi kormányzat, az osztrák területről kinevezett kapitány együttműködött a nemességgel. Az 1463-1469 közötti időszak az isztriai városokkal és Velencével vívott hadakozás, valamint a belső feszültségek, polgárháborús helyzet miatt nyugtalanítólag hatott a lakosságra. Trieszt aránylag védett helyen feküdt, az erődítési munkálatok is sikeresnek mutatkoztak, valamint III. Frigyes (1415-1493) császár katonáinak beavatkozása garantálta a város fennmaradását. 1470-ben maga a német-római császár személyesen törvénykezett Triesztben. Leonardo Loredan dózse (1501-1521) azonban semmiképpen sem akart lemondani a trieszti boradóról, aminek következményeként kitört a háború Trieszt birtoklásáért. I. Miksa (1469-1519) hadait legyőzték a velenceiek, akik 1508. május 6-án elfoglalták a várost. Szent Márk oroszlánjának uralma az Adriai-tenger térségében még mintegy két évszázadig fennállt. Trieszt gazdasági kapcsolatai ezután sem szűntek meg a krajnai és karintiai tartományokkal, bár 1463 óta területe összeszűkült. A Velencével való konfliktus szinte állandósult. VI. Károly (1685-1740) császár 1719-ben szabadkikötővé nyilvánította Triesztet. A Habsburg Birodalmon belül privilegizált és közigazgatásilag különálló helyzetbe került. Trieszt javára dőlt el Buccari és Fiume közti több évtizedes konkurencia. Kikötőjét a 18. században jelentősen fejlesztették. A helyi lakosság soknyelvű és -identitású volt: olaszul, németül, s mivel a környező vidék délszláv volt, szlovénul, horvátul, szerbül, valamint a 4-5 ezer zsidó lakosság nyelvén, jiddisül is beszéltek. Sokfajta nyelvi elem is keveredett a beszédbe. Ugyanilyen tarka képet mutat a kulturális tabló is, bár elsőséget élvezett az Itáliához kapcsolható művészeti és művelődéstörténeti hagyomány. Bécs és az Osztrák-Magyar Monarchia hatása ezen túl az építészetben is fellelhető. Trieszt még a 18. században is megőrizte középkori városképét: városfal, bástyák vették körös-körül, minek következtében összezsugorodott belterülete, határt szabott teijeszkedésének. A székesegyház és a várkastély kimagaslott a kanyargós és szűk utcák házai közül. Négy kerületet alakítottak ki: Cavana (cava = bánya), Mercato (piac), Riborgo (borgo = előváros), Castello (vár, kastély) nevükben is utalnak eredetükre és rendeltetésükre. Öt fő- és négy mellékkapun lehetett ki- és bejutni a városba. A falakon kívül kolostorok, kórházak, sótelepek működtek. Mivel Trieszt a gabonakivitel és a levantei, s gyarmati áruk behozatala következtében 219
