A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
TANULMÁNYOK - TALMACSI GYÖRGY: Vásárhely jeles sportolói - II. rész
technikai téren sokat javított a játékán. Különedzéseket tartott neki, ahol 400- 500 dobást kellett végeznie. Első NB I-es idényét a kosárdobó-ranglista első helyén zárta. 1957-től a TFSE, 1958-tól 1968-ig a Bp. Honvéd játékosa lett. Az ország legnagyobb egyesületének kosarasai ekkor napi két edzéssel készültek, míg más egyesületekben heti háromszor edzettek. Mivel a feltételek adottak voltak, és anyagiakban sem szűkölködtek, egymás után jöttek az eredmények. A horogdobások nagymestere tíz bajnoki aranyérmet őriz vitrinjében, és háromszor (1955, 1967, 1968) nyert Magyar Népköztársasági Kupát. Közben kétszáznégy- szer szerepelt a válogatottban, tagja volt az 1954-ben főiskolai világbajnokságot nyert csapatnak, és egyike lett azoknak, akik 1955-ben a budapesti Európa- bajnokságon diadalra vitték a magyar színeket. Miközben bejárta az egész világot, két olimpián (1960 Róma, 1964 Tokió) képviselte Magyarországot. Emlékezetes csatákat harcolt végig, dobóteljesítményének átlaga 20-25 pont volt mérkőzésenként, többek között ezért nevezték el társai „királynak”. 105 kilogrammos versenysúlyával és közel egy méteres emelkedésével korlátlan úr volt a palánkok alatt. 1963-ban Európa akkori legjobb csapata, a Real Madrid is le akarta igazolni, de maradt a Honvédban. 1953-ban, Kína ellen debütált a válogatottban, 1967-ben Ausztria ellen húzta magára utoljára a címeres mezt. Minden idők legnagyobb magyar válogatottjából ő vonult vissza legkésőbb. A legnagyobb sikerünk az 1955-ös Európa Bajnokság megnyerése volt. Előtte 1954-ben már győztünk a főiskolás világbajnokságon. Akkor alakult a csapatunk, illetve ez volt a főpróbája az Európa-bajnoki szereplésnek. Sajnos a történelem egy gyönyörű dolgot kivett a kezünkből, történetesen az 1956-os olimpiát. Megvolt a formaruhánk, végigcsináltuk az olimpiai edzőtábort, de az utolsó pillanatban úgy döntött az akkori sportvezetés - ami már nem a régi volt -, hogy nem kell kivinni tizenkét kosárlabdázót Ausztráliába azért az egy esetleges második-harmadik helyért, hanem elindítanak inkább tizenkét egyéni sportolót. Nagyobb a valószínűsége, hogy eredményt érnek el. A kiutazók között végül voltak olyanok, akik el sem indultak a versenyeken. Hogy állításomat mire alapozom? Mert 1955-ben legyőztük a szovjeteket az EB-n, akik biztosan másodikak lettek, és 1957-ben Moszkvában szintén megvertük őket. Nyugodtan mondhatom, hogy egy második-harmadik hellyel tértünk volna haza, és azért egy olimpiai eredmény az nagyon nagy dolog. Olyan sportolók között nevelkedtem, akik fanatikusan akarták a sikert; nem ismertek lehetetlent sem edzéseken, sem a mérkőzéseken. Például, ha kritikus pillanataink adódtak játék közben, egyikünk sem passzolta feleslegesen tovább a labdát, hogy az esetleges kudarc felelősségét ezzel másra hárítsa. Bíztunk magunkban és a másikban...6 Olimpiai selejtező mérkőzésen a jugoszlávok ellen az első helyért mérkőztek. Öt másodperccel a befejezés előtt döntetlenre álltak, s amikor Bencze jó 6 Uo. 187
