A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
TANULMÁNYOK - MAKÓ IMRE: Vásárhelyi katonák a második világháborúban és a város embervesztesége
A Hódmezővásárhely vonatkozásában elvégzett módszeres, utóbb a Honvédelmi Minisztérium feltárt veszteségi adataira és a hadifogságban elhaltakról Moszkvából megküldött nyilvántartásokra is kiterjedő adatgyűjtés révén mintegy 2000 áldozat személye és sorsa vált többé-kevésbé ismertté.54 A pontosan el nem különíthető harctéri és hadifogoly-, illetve katonai és munkaszolgálatos veszteség nagysága nem egészen 1600 fő. Összehasonlításul: Vásárhely az I. világháborúban mintegy 2800 főnyi katonai (kisebb részben hadimunkás-) veszteséget szenvedett. A hivatalos részadatok szerint akkor kb. 15 ezer férfit vonultattak be a város területéről. A második világégés idejéről ilyen adatok nem állnak rendelkezésünkre, az ismert körülmények (kevesebb igénybe vett korosztály, szélesebb körű, méltányosabb visszahagyások és felmentések, a háború utolsó esztendejére korlátozódó tömegesebb behívások stb.) alapján viszont elmondható, hogy a férfilakosság igénybevétele — a honvédelmi törvény alapján elvezényelt leventéket és hadiüzemi munkásokat is ide sorolva - alatta maradt, akár ezrekkel is, az I. világháború katonaállításának.55 A keleti front mintegy 210 fős emberáldozatából a Szovjetunió 1941. évi megtámadása 1, az 1942/43. évi doni harcok kb. 160, Ukrajna megszállása, az 1. lovashadosztály kiszállítása, az 1944. tavaszi-nyári offenzíva és a Hunyadi-állás pedig összesen kb. 50 életet követelt. A Vásárhelyről bevonultatott honvédek veszteségei 1944 szeptemberétől öltöttek tömegesebb méreteket, és számukra különösen az október bizonyult tragikusnak, miután a szovjet csapatok elérték az ezeréves határokat. Ez az időszak már az ország területére betört ellenség feltartóztatására irányuló törekvések és az utóvédharcok jegyében telt el. A legsúlyosabb veszteségek a Dunántúlhoz, a Don-kanyarhoz és a Kárpátokhoz kötődnek. Ezeket a Délvidék, a Duna-Tisza köze, Dél-Erdély, a Tiszántúl, Budapest és Eszak-Magyarország követik. A magyarországi hadszíntérhez köthető az ismert veszteségek több mint háromnegyede. Keleten még a harctéri, itthon már a hadifogoly-veszteség volt a meghatározó, legnagyobb mértékben az általános visszavonulás során a Dunántúlon, főként a nyugati határszélen. A legtöbb áldozat a 9. gyalogezredből (annak a Kárpátokba szállított, majd Eszak-Magyarországon is harcoló, végül Szlovákia területén visszavonuló vásárhelyi zászlóaljából), az 1944 szeptemberében bevonult, zömmel a tordai frontra irányított honvédekből és a délvidéki őrszolgálatot ellátó 39. ezred századaiból kerültek ki. A csapatbeosztásuk szerint ismert áldozatoknak több mint fele a 13. hadosztály kötelékébe tartozott, miképp már a Don-kanyar halottainak esetében is. A vásárhelyi katonák ugyanakkor ott voltak a Honvédség valameny- nyi hadtestében, valamennyi fegyvernemnél (gyalogság, lovasság, tüzérség, 54 MAKÓ Imre: A második világháború és a fasizmus hódmezővásárhelyi áldozatai. Javított és bővített adattár. Hódmezővásárhely, 2005. Kézirat a CSML HL-ban. 55 MAKÓ Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai. Hódmezővásárhely, 2004. 14, 38. 141
