A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
TANULMÁNYOK - MARGITTAI LINDA: A zsidók kitiltása a hódmezővásárhelyi piacokról és vásárokról
ellen a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszterhez benyújtott fellebbezését. Az iraton a 30 napos határidő-megjelölést vastagon, pirossal aláhúzták. Mivel pedig Kertész a határozatban foglalt felhívásnak a kitűzött határidő alatt nem tett eleget, az ügyet további intézkedést nem igénylőnek nyilvánították.23 A helyi hatóságok és az illetékes minisztérium efféle cinkos összmunkája a maradék jogaihoz és lehetőségeihez ragaszkodni próbáló zsidó állampolgárral szemben jellemzőnek mondható. 1938 és 1944 között a helyi közigazgatások számos alkalommal önszorgalomból, a meglévő „törvényes” kereteket is megsértve, ill. túllépve jártak el saját hatáskörükben a zsidók ellen, az őket ellenőrző kormányzat hallgatólagos jóváhagyásával, vagy éppen támogatásával. A német megszállásig mindazonáltal több alkalommal előfordult, hogy a kormány mégsem tolerálta a hivatalnoki önkényeskedéseket, és - bár nyilván inkább saját tekintélyének valamint a jogbiztonság megőrzésének érdekében, mintsem a zsidók iránti empátiától vezéreltetve, de - saját közigazgatásával szemben volt kénytelen megvédeni a zsidókat. Az izraeliták piaci kitiltása esetében azonban nem így történt. A Pest megyei alispán saját akciójaként indult újabb antiszemita intézkedés országszerte gyorsan követőkre talált, és az alulról jövő kezdeményezés hamarosan elérte a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumot is. A miniszter 1941. április 15-től elrendelte, hogy mielőtt az elsőfokú iparhatóságok kiadják az árusítási engedélyt, a katonai szervek állapítsák meg, hogy a kérelmező állambiztonsági szempontból megbízhatónak számít-e (a zsidók nem számítottak annak). Ezzel utólag jogalapot teremtett ahhoz, hogy a korlátozás az ország egész területére kitérjeszthetővé váljon.24 A zsidók piaci kitiltása az országszerte elterjedt bürokratikus antiszemitizmus jellegzetes példája. Vásárhelyen hasonlóképpen napirenden voltak az ilyen túlkapások e jogszabályok végrehajtásakor. Bár a helyi közigazgatás nem mutatott kimagasló kezdeményezőkészséget, hogy saját hatáskörben találjon fel kormányrendeletek által elő nem írt intézkedéseket, mégis sokszor hagytak figyelmen kívül mentességeket, vontak el zsidóktól iparjogosítványokat, tagadták meg újak kiadását a törvények „szellemére” hivatkozva akkor, amikor azok betűje lehetőséget nyújtott volna méltányosságra. Ennek ellenkezőjére is találunk példát: voltak hivatalnokok, akik igyekeztek a lehetőségeikhez képest jóindulatúan alkalmazni az embertelen előirások minimumát. Azonban tény, hogy az 1938— 1944 között egyre radikalizálódó, mind szélesebb körűvé váló antiszemita intézkedések foganatosítása során sem a helyi hatóságok, sem a keresztény lakosság jelentős része nem vonta kétségbe, hogy a zsidók kirekesztése szükséges, hasznos, kívánatos, sőt egyedüli megoldás az ország gazdasági-társadalmi bajaira. 23 CSML HL Közig. ir. 158/1941. - 16575/1941. 24 KÁDÁR-VÁGI 2005. 64. 124
