A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
TANULMÁNYOK - LANG ISTVÁN: A Szappanosvíz című költemény József Attila életművében - Verselemzés
képet ad az őszi fákról, melyeknek mindegyike egyéni mivoltában szemlélteti a sorsával, a magányosságában az elmúlással küszködő lét végzetét, meghatárolt- ságát: Rügyre gondolnak mormolva e fák. S a tág ég tiszta, nagy - reggel az erkölcs hűvös, kék vasát megvillantja a fagy. A nemléttől való rettegés, ijedtség, kétségbeesés tragikus komorsággal mutatja meg az egyedinek a vergődésében az általános sorsot: Görcsösen fogja ijedt gyökerük az elmálló talajt. Nedvük sebesen kering, tüdejük mégzörren, még sóhajt! „Csüggedten” várnak, „kisírtan állnak", „rügyre gondolnak" - a megszemélyesítések nem teszik kétségessé e fák konkrét fa-jellegét, arról van szó, hogy valóságos, tárgyi mivoltukban egyúttal minden élőlény sorsának példáját is adják. Nem foghatók fel allegóriául vagy szimbólumként: létezők ők a létezés megmásíthatatlan örök törvényei szerint, ez a szerepük a versben. A fán a levelek c. vers fáinak levele is „mindgörbe, sárga/s könnyadt, puha”. Itt azonban a „hallgatag madár”, „melynek mintha / kalitkája volna a fa”: a költő lelkében „lépkedő” „némaság", amely megremegteti a gallyat, s ez szinte megbénítja magát a költőt is. Érdemes még Tóth Árpád Láng című versét is összehasonlítani a Szappanosvízzel. A téma azonos és látszat szerint a mondanivaló is sok hasonlóságot mutat. A versek szerkezeti felépítése is megegyezik nagyjából. De éppen e hasonlóságuknál fogva szembetűnőbbekké válnak a különbözőségek is. Tóth Árpád versében a láng mintegy magára veszi az emberi magasra törekvés jellemző jegyeit, szimbolizálja az emberi szenvedély másokat is felgyújtani vágyó tüzét, József Attila szappanosvize önmagában hordozza létét, egy nagyobb kollektívámhoz tartozás jegyében. Léte ilyenformán nem jelképes, hanem önmagáért való, a világ testvérdolgai osztoznak a minden létező közös sorsában: a költőt átjárja a szappanosvíz „semmicske borzongása” és „furakvó lelkét is megrezgeti vergődése”', nem önmaga képét alkotja meg jelképszerüen a tárgyi világ egy jelensége tükrében, hanem a részvét érzetével fordul feléje. így lesz a látvány egyre objektívabb, mert önmaga létezésének törvényeit mutatja, de szubjektívabb is, mert egy minden létezővel való szolidaritás fűzi hozzá a költőt. A láng és a szappanosvíz különbözősége is az elmondottak bizonyságául szolgál. A láng ismert jelkép, és éppen ezért van benne valami anyagtalanság 109
