A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

TANULMÁNYOK - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Fekete Géza. aki nem lőtte agyon magát Párizsban

az életet, de büntet is. Fekete Géza emberéletet oltott ki, tehát bűn­hődnie kell.” Wilheim Lajos szerint Fekete Géza öntudatlan állapotában követte el tettét. Orvosi vélemény szerint az ilyen állapotban lévő ember cse­lekszik és mozog ugyan, de minderről semmit sem tud, mert szabad akarata teljesítésében korlátozva van. Fekete Gézát egy rendbeli szándékos emberölés bűntette miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetés mellett 3 évi hivatalvesztésre ítélték. Ügyvédei kegyelmi kérvényt nyújtottak be az igazságügyi minisztéri­um útján a konnányzóhoz. A kérvényt, amelyet Polgár Péter szegedi ügyvéd fogalmazott meg, több mint 1500-an írták alá a városban, köz­tük a város legelőkelőbb polgárai. A kormányzó kivételes kegyelmet gyakorolva elengedte a már letöltött hét hónapon felüli börtönbüntetés hátralévő részét, s így Fekete Géza 1924. november 2-án elhagyhatta a börtönt. A börtönből hazatért Fekete Géza már nem az az ember volt, akit mindenki csodált és irigyelt. A gyógyszertár tulajdonjogának 75%-át eladta özv. Csia Károlyné Hatala Gizellának (1930-ban a megmaradt 25%-ot is, amikor Kristó Nagy István megvásárolta a gyógyszertárat özv. Csia Károlynétól). Üzleti vállalkozásba fogott, kutyatenyésztéssel kezdett foglalkozni. Tenyészete népszerűsítése céljából aktív kiállítója volt minden lényegesebb kutyakiállításnak. Azt, hogy értett a kutyate­nyésztéshez, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1927-ben a buda­pesti kuvaszkiállításon Kati nevű kutyájával nagy ezüstérmet nyert, Pagat nevű foxterrierjével pedig a Foxterrier Tenyésztők Egyesületé­nek plakettjét nyerte el.6 Nyughatatlan természete azonban nem engedte „lecövekelni” a ku­tyák mellett, 1928-ban új lehetőséget talált. A városi tanács hozzájáru­lásával január 5-én a Kossuth és a János téren automata személymér­legeket helyezett üzembe.7 Ezt követően cukorkagyártással és szeren- csecsomag-árusítással kezdett foglalkozni, de a balszerencse már nem engedte el többé. 6 Uo. 1927. jún. 22. 7 Uo. 1928. jan. 5. 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom