A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)
TANULMÁNYOK - KONCZ SÁNDOR: A gazdasági jellegű oktatás kérdései a tanyai továbbképző (ismétlő) iskolákban a 20. század első felében
átlag 9 tanuló volt, a legnépesebbekben átlag 60. A tanulói összlét- szám átlagosan 1.202 volt, a legkevesebb tanuló a 1919/20. tanévben volt, amikor 38 ismétlőiskolást írattak be, a legmagasabb az 1938/39. tanévi 2.106-os tanulói összlétszám. Az ismétlőiskolák látogatottságából azonnal kitűnik, hogy ezt a korosztályt már bevonták otthon a mezőgazdasági munkákba. Az első világháború után 1924-re rendeződött az ismétlőkötelesek iskolába járása. Az ismétlősök lemaradása a harmincas években is gond volt. Az igazgatóság külön kérte a tantestületet, hogy az anyakönyvi napló félévi kitöltésekor különös gondot fordítsanak az ismétlősökre, mert azok nagy része újévkor kimarad, és így pontosan jegyezzék fel azt is, hogy hová költözik. Januárban volt a cselédválasztás, ilyenkor sok ismétlőköteles a határ más részére került, az eddigi iskolájától akár egészen távolra.4 Az ismétlőiskolai képzés jellege Az 1900-as évek elején az ismétlőiskola jellege a hódmezővásárhelyi tanyai népiskolák mellett nem volt egyöntetű. Már 1896-ban rendeletet adtak ki, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó lakosságú területeken az ismétlőiskolák tananyagát mezőgazdasági jelleggel alakítsák ki, de a vásárhelyi tanyai iskolákban továbbra is általános irányú ismétlőiskolai oktatás volt, noha az elnevezés gazdasági jellegre utalt. Rá kell itt mutatni az 1-6. osztályos tanulók lemaradásából adódó problémára. Nagyon sokan csak az 1-4. osztályt járták ki az első világháború előtt, már az 5. osztályt is nagyon kevesen végezték el, hatodikos tanuló meg csak elvétve volt egy-kettő a vásárhelyi tanyai iskolákban. így tehát az ismétlőiskolásoknak azzal a hányadával, akik egyáltalán jártak iskolába, elsősorban az elemi anyagot kellett elsajátíttatni. Az ismétlőiskola nem érhette el már azt a célját sem, hogy a tanulókban az addigi ismereteiket megerősítse és tovább képezze, mert nem 4 1919-ben csak 6, a következő évben csak 8 ismétlőiskolának volt tanulója, 1920-ban viszont már csak nyolcnak nem. Igaz, 17 iskolában 10 alatti volt a létszám = Uo. 57