A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)
ADATTÁR - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Hódmezővásárhely belterületén működő elemi népiskolák az 1700-as évektől az 1950-es évekig
Az V-VI. vegyes osztályban számtan, nyelvtan, olvasás, földrajz, történelem, hittan, természetrajz, mértan, testnevelés, rajz, alkotmánytan és ének tantárgyakat tanítottak. 1925-től Honig László a katolikus iskolák igazgatója. 1926-27-ben beindították az ismétlő előkészítő I. vegyes osztályt. 1928-tól az anyakönyvekbe az Andrássy utcai Katolikus Népiskola nevet írták. Az 193 f i932-es tanévben a váci püspök rendeletére megszűnt az V-VI. osztály oktatása. Ez a korosztály a rendelet értelmében átkerült a Szent Domonkosrendi Nővérek Iskolájába, a ..Zárdába". A katolikus egyház vallotta: „Akié az iskola, azé a jövő nemzedéke". A fiatalokat tanulásra buzdította: ..Meg kell értetnünk a mi népünkkel, hogy a szentírás szerint elvesz az a nép, mely tudomány nélkül való, hogy a mai világban nem elég a gyakorlati ügyességet elsajátítani úgy a földművelés, mint az iparban, hanem igen is szükség van az elméleti képzettségre is, mert a rohanva haladó század napirendre tér felettünk, bár csak teljesíteni iparkodnék a mi népünk Vörösmartynak azon óhajtását, legyen minden magyar utód különb ember, mint apja volt".17 1934-1935-ben ismét a Szent Antal utcai Katolikus Népiskola nevet használták. A hat vegyes tanulócsoportból már csak az V-VI. osztály működött összevontan. 1935-től az igazgatói teendőket Forró Vilmos látta el. Az 1940-1941-es tanévben beindították a VH. osztályt, amelyet a meglévő V- VI. osztállyal összevontan működtettek. 1943-ban az épületet hadicélokra foglalták le, ezért a növendékek a Zárdában folytatták tanulmányaikat. 1944 augusztusában a Központi Iskola igazgatója átmenetileg kérte az intézmény tantermeit, amelyekben ekkor még asztalosműhely működött, egy terem raktárul szolgált, egyben pedig még öt ukránt szállásoltak el. 1945-ben az I-IV. osztályt a Szent Domonkosrendi nővérek saját növendékeivel összevontan tanították. 1945. szeptember 15-től a Zárdából visszahelyezték a II. osztályt, amelyet Gabányi Zoltánná Cseh Franciska vezetett, és visszakerült a Kmetykó Erzsébet által vezetett V-VI. osztály is. A tantermek egy részét átmenetileg átadták a Központi Iskola tanulóinak. 1947-ben az Aranyossy Ágoston által vezetett, újonnan beinduló gyógypedagógiai osztály kapott egy termet. Az intézmény ekkor a Belvárosi Katolikus Általános Iskola nevet viselte, 4 tanteremmel rendelkezett. Igazgatója Varga Lajos. A 44 fős V. osztályt (34 fiút, 10 leányt) Koncz Ernő tanító vezette. Az iskolát 1948-ban államosították, az összes felszerelését - 90 db pad 180 ülőhellyel, 10 db szék, 5 db asztal. 5 db szekrény, 5 db tábla, 16 fogas, 97 97 BERNÁTSKY Ferenc: A katolikus egyház története. (Kézirat) 13. 321