A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

ADATTÁR - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Hódmezővásárhely belterületén működő elemi népiskolák az 1700-as évektől az 1950-es évekig

lába jártak. A szegény tanulók számára a város állami iskoláiból küldtek használt könyveket.65 Az iskolát először Susáni Állami Elemi Népiskolának nevezték azért, hogy ne lehessen összetéveszteni a Klauzál utcában működő református ele­mi népiskolával, de 1936-ban engedélyt kaptak a Klauzál utcai Állami Elemi Népiskola elnevezés használatára. Közben a Klauzál utca lakóházait újra- számozták, és az iskola a 143-145. számot kapta. 1936-ban két tanterembe váltakozva járt az I—III., és a II-IV. osztály, a harmadik teremben viszont egyhuzamban tanultak az V-VI. osztályosok azért, hogy délután az ismétlősöknek, és a hittanosoknak átadhassák a helyi­séget. A szegény sorsú gyermekeket 1937 első félévében összesen 961 liter tejjel látták el. A pénzt adományokból gyűjtötték össze.66 1937 májusában kaptak villanyt - 599,48 pengőbe került -, nyáron bevezették a vizet is.67 Az 1939-1940-es tanévben 193 mindennapi és 46 továbbképzős fiútanuló látogatta az iskolát. 80-90 szegény gyermek kapott ingyen tejet, cukrot, va­lamint kenyeret. A bírságpénzből, a város által adományozott segélyből, a Kokron Kötszövőgyár és Halász ruhakereskedő adományaiból ruhát, cipőt, kabátot, sapkát, harisnyát osztottak a rászorulóknak, valamint cipőt talpaltat­tak.68 1940-ben a tantestület elhatározta, hogy megpróbálkoznak a VII. osztály beindításával. Kérelmüket a Tanfelügyelőség elutasította. Az igazgató az elutasító válaszba nem nyugodott bele, újabb kérvényt nyújtott be, amelyben közölte, hogy sem új tanerőre, sem új tanteremre nincs szükség. Végül az 1940-1941-es tanévben mégis hozzájárultak az új osztály megnyitásához, amelyet csak összevonással tudtak megoldani. Három tanteremben 5 pedagó­gus tanította az I—VII. osztályt. A dologi kiadásokat a város fedezte, de a költségekhez az állam is hozzá­járult. A 203 tanulóból az egy pengős felvételi díjat csak 60 tudta megfizetni, ez a körzet volt a város legszegényebb része. 1941. január 10-én Gáspár Géza nyugdíjazását kérte, és átadta az iskolát Szilágyi Endre tanítónak, aki június 10-ig ideiglenes, majd kinevezett igazgató lett. 1941. június 17-én Gáspár Géza tiszteletére társas búcsúebédet rendeztek, „melyen könnyekig megható melegséggel vett búcsút a tanítóság Gáspár Géza igazgatótól, ki a tanítói társadalomnak értékes munkás tagja volt'’.69 65 CSML HL A Susáni Áll. El. Népisk. ir„ a Klauzál u. El. Népisk. ir. 67/1936. 66 Uo. 78/1937. 67 Uo. 80/1937. 68 Uo. 84/1940. 69 Uo. 89/1941. 308

Next

/
Oldalképek
Tartalom