A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

ADATTÁR - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Hódmezővásárhely belterületén működő elemi népiskolák az 1700-as évektől az 1950-es évekig

A nagy tiszteletnek örvendő Horovitz Jakab 43 évig dolgozott Hódmező­vásárhelyen. Tornyai János festőművész a következőket mondta róla: „Avagy nem apostol-e az a szó legnemesebb értelmében, aki szeretetet tanít, és emberéleten át úgy is él, ahogyan tanít.” 1889-ben 1 fiú- és 1 leányiskola működött. Az ötosztályos fiú- és a négy­osztályú leányiskolában 5 tanító oktatta a 205 gyermeket.'7 Az 1890-es éve­kig nem zsidó származású gyermekek is tanultak itt. Ezekben az években jelentős eseménynek számított az, hogy több iskolai alapítvány is létrejött. Kiadásra kerültek az első iskolai értesítők is, amelyek célja a szülőkkel való jobb együttműködés volt. A fontosabb adatokon és eseményeken kívül az értesítő tájékoztatást nyújtott az iskolaszéki tagokról és tevékenységükről is. 1893-ban az iskolaszék pályázatára ötven jelentkező közül Kemény Simon bátorkeszi tanítót választották meg. A kiváló tanító munkássága alatt való­sággal virágzott az iskola. Attól függetlenül, hogy az iskolát az izraelita hitközség tartotta fenn, az állami oktatásban meglévő szabályok itt is érvényesültek. Erre az iskolára is ugyanúgy vonatkoztak a tantervi követelmények, a működési, szervezési és fegyelmi szabályzatok, mint bármely más állami iskolára. Az eltérés a hittan, a héber nyelv tanítása, a vallási ünnepek megtartása terén mutatkozott. A tanítókat itt is az iskolaszék választotta pályázat útján, és a közismereti tár­gyak oktatásának felügyeletét is a tankerületi hatóság látta el. Az 1899-1900-as tanévben a város egyik ismétlő fiúiskolája itt nyílt meg Kemény Simon vezetésével. 1918-ban 150-200 között mozgott a tanulói létszám, és öt évfolyam működött. A leányiskola megszűnésével az első és második osztály újra vegyes lett. A többi általában tiszta fiú- illetve leányosz­tályként működött. A belterületi állami népiskolai tanítótestület 1918. június 24-i tanévzáró értekezletén meleg szavakkal emlékeztek meg Kemény Simon munkáságáról: „Kartársunknak negyed százados tanítói működése mellett nem mehetünk el, nagy buzgósággal s becsületesen végzett munkájának elismeréséül kartársai szíves köszöntéssel üdvözöljük”.5 Az 1932-1933-as tanévben 23 leány- és 29 fiútanuló iratkozott be, az I­II. osztályba 13-13 fő, a III. osztályba 16 fő, a IV. osztályba 10 fő.57 58 59 A nö­vendékek az osztatlan, I-IV. osztályú iskolába vasárnaptól péntekig, reggel 8-tól délután 4 óráig jártak. Az iskolaotthonos forma kialakításáig 12 órától 2 57 H.-M.-Vásárhely Törvényhatósági Joggal Felruházott Város Polgármesterének évi jelentése az 1890-ik évről. Hódmezővásárhely, 1891. 64-65. 58 CSML HL A Központi Áll. El. Népisk. Igazgatóságának ir. 121/1918. 59 CSML Csongrád megye és Szeged Kir. Város tanfelügyelőjének ir. 2523-9/1932. 305

Next

/
Oldalképek
Tartalom